NB I: bolgár védőt igazolhat a Puskás Akadémia

2019.01.13. 13:59
null
Hadzsiev lehet a Puskás Akadémia első téli igazolása (Fotó: tech2.org)
Bolgár sajtóhírek szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia közel áll a 27 éves bolgár védő, Kamen Hadzsiev megszerzéséhez, akiért kicsivel több mint 250 ezer eurót fizethet.

 

A 27 éves középhátvéd karrierje elején a Schalke utánpótlásában is megfordult, majd egy évvel később hazaigazolt Bulgáriába. Légiósként az elmúlt években játszott Görögországban, Németországban és Hollandiában is. 2017 nyara óta a bolgár első osztályú PFC Beroe csapatát erősíti.

A források szerint a bolgár klub vezetősége 255 ezer eurós ajánlatot kapott a játékosért, amit nem tudott visszautasítani, így már hétfőn orvosi vizsgálatokra utazik Magyarországra Hadzsiev, hogy aláírja új szerződését a Puskás Akadémiánál.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Nagy Zsolt (Csákvár), Prosser Dániel (Sepsi OSK – Románia)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kamen Hadzsiev (bolgár, PFC Beroe – Bulgária)
Távozók: Zsidai László (Paksi FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Ulysse Diallo
(mali), Hegedűs János (SPAL – Olaszország)

 

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
8 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47
Ezek is érdekelhetik