NB I: négydiplomás edzőként repíti a DVTK-t Kuznyecov Szergej

Vágólapra másolva!
2023.10.13. 07:20
null
Kuznyecov Szergej beszélt a példaképeiről is (Fotó: Török Attila)
Kuznyecov Szergej, a Diósgyőri VTK vezetőedzője beszélt kritikáról, lefénymásoltatott szakkönyvről, edzői példaképeiről, és a tanulás is szóba került.

 

– Eddig mindössze három ponttal szerzett kevesebbet a Diósgyőr, mint az éllovas Ferencváros – úgy sejtem, elégedett az eddigi szerepléssel.
– Nem lehet okunk panaszra, igaz, maximalista vagyok, ezért még több pontot reméltem… – mondta a Nemzeti Sportnak adott interjújában Kuznyecov Szergej, a negyedik helyen álló Diósgyőri VTK vezetőedzője. – Biztos vagyok benne, ha megkérdeznénk az NB I-es edzőket, mindenkinek lenne hiányérzete néhány meccsel kapcsolatban, nekem két bajnoki ugrik be: az MTK-tól kettő-egyre, míg legutóbb az Újpesttől kettő-nullára kaptunk ki, de mind a kétszer jól futballoztunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, legalább ikszet érdemeltünk volna. Olykor gyengén játszol, mégis nyersz, máskor sokkal jobban futballozol, de pont nélkül maradsz: ezért olyan gyönyörű játék a futball.

– Nyáron sok kritikát kapott a klub amiatt, hogy tizennégy légiós érkezett. Erre egyetlen csattanós választ lehetett adni: jól szerepelni, sorra megnyerni a meccseket, ez döntő részben sikerült is. Egyetért ezzel?
– Igen, a legtöbb játékosunk bizonyította, nem véletlenül hoztuk ide. Szerettünk volna magyar futballistákat igazolni, de irreális árat kértek értük, nem tudtuk kivásárolni őket, így afelé fordultunk, hogy szabadon szerződtethető labdarúgókat hozzunk Diósgyőrbe. Azért ne feledjük, hogy öt-hat magyar játékos így is rendre lehetőséget kap a kezdőcsapatban. A kapcsolataink révén megfigyelőkkel, scoutokkal beszéltem, akiket jól ismertem korábbi állomáshelyeimről. Olyan futballistákat ajánlottak, akik illenek az elképzeléseimbe, ismerik az elképzeléseimet és a mentalitásomat. Túlzás nélkül mondhatom, több száz játékost néztünk meg, mire eldöntöttük, kikre lenne szükségünk.

– Törvényszerű, hogy ennyi futballistából valaki fennakad a rostán, s mégsem válik be? Julien Célestine például a nyáron érkezett, aztán távozott is.
– Nos, ő nem hozta az elvárt szintet. Bölöni László edző mondta nekem korábban, ha öt játékosból három beválik, már jó arányról beszélhetünk. Úgy érzem, ez nálunk magasabb szám, a legtöbb futballista a hasznunkra vált, ebből a Diósgyőr profitál, erősebbé váltunk.

– A keretnél maradva: Jurek Gábor az előző idényben tíz gólt szerzett, nyolcat csereként beszállva, hamar közönségkedvenccé vált. Az idén kevés lehetőséget kap, mindössze ötször játszott, körülbelül hetven perc jutott eddig neki. Mi az oka?
– Sérüléssel is bajlódott, még nem érte teljesen utol magát. Hozzá kell tenni, az NB II-ben sem számított alapembernek, s ez nem a véletlen műve. Rengeteget kell fejlődnie ahhoz, hogy az első perctől az utolsóig jó teljesítményt nyújtson. Rendkívül tehetségesnek tartom, tizenkilenc évesen is érzi, mikor, melyik pillanatban kell lőni vagy helyzetbe kerülni. Jó úton jár, sokat foglalkozunk vele, de az már csak rajta és az intelligenciáján múlik, hogy mennyire befogadóképes. Bízom benne és támogatom, amiben csak tudom, hiszen a magyar futball érdeke, hogy jó játékossá váljon. Persze ez időbe telik, nem szabad vele türelmetlennek lennünk.

– Hol látja a Diósgyőr helyét az NB I-ben?
– Nem szabad nagyon előretekintenünk. A belső motivációnk óriási, érzem a csapatomon, hogy sokra vágyik, de… Azt is megtapasztaltam, hogy két-három bajnoki alatt megváltozik minden, főleg az edzők élete, ezért sem nézek túl messzire. Felesleges.

– A Mol Magyar Kupa viszont nem az: a Siófokkal játszanak november elsején.
– A tét a legjobb tizenhat közé jutás, nyilván tovább akarunk jutni. Ez a sorozat nagy sansz nekünk is, innen vezet a legrövidebb út a nemzetközi kupaporondra. Akkor kemény sorozatban leszünk, hiszen előtte a Fehérvárral, a kupameccs után a Puskás Akadémiával játszunk: egy hét alatt három meccs, ráadásul mind idegenben.

– Fiatal edzőként plusz motivációt jelent, hogy megmutassa, ebben a korban is lehet valaki sikeres a kispadon? Az NB I-ben a ZTE FC-t irányító Boér Gábor alig négy hónappal fiatalabb, míg az MTK Budapest vezetőedzője, Horváth Dávid a legifjabb a maga harmincnyolc életévével.
– Fiatal?! Én olykor már öregnek érzem magam… Csak néhány nevet említek a nemzetközi futballból: a Szpartak Moszkvát irányító spanyol Guillermo Abascal harmincnégy, a német szövetségi kapitány, Julian Nagelsmann harminchat éves. Nem a kor a lényeg, hanem hogy mit tudsz. Sosincs megállás, mindig tanulni kell!

– Mit tesz a fejlődés érdekében?
– Számos futballspecifikus könyvet olvasok, jelenjen meg Olaszországban, Spanyolországban vagy Angliában. Megpróbálok minél több konferencián részt venni online, ahol spanyol, portugál vagy angol edzők mondják el a tapasztalataikat. Nemrég szereztem meg a negyedik diplomámat, a barcelonai egyetem egyik hat hónapos kurzusát végeztem el. Minden hónapban mást tanultunk: olykor a labdarúgás taktikai oldalát világították meg jobban, máskor az erőnlételméletben mélyedtünk el. A tudásnak, a munkának vagyok a híve, s bár tudom, hogy minden szakterületen nem lehetek profi, az alapszintű tudást el akarom sajátítani. A futball mindig fejlődik, tartani kell a lépést.

– Melyik edző a példaképe?
– Pep Guardiola a csúcs számomra, de említhetném Mikel Arteta, Xavi vagy Xabi Alonso nevét is. Közel áll hozzám az a fajta támadójáték, amelyet ezek a szakemberek képviselnek. Ki kell emelnem Roberto De Zerbit is: Laczkó Zsolttal, a válogatott segédedzőjével sokat elemeztük a Sassuolo játékát. Mert lehet, a legtöbb ember akkor ismerte meg, amikor tavaly szeptemberben a Premier League-ben szereplő Brightonhoz került, de már korábban lehetett érzékelni, látni, hogy kiemelkedő egyéniség és vezetőedző. A róla szóló könyvet nem sikerült megszereznünk, de lefénymásoltattuk, és azt bújtuk. Többek között írt a harmadik ember megjátszásáról és a labdakihozatalról is – de mint említettem, Guardiola a legjobb.

– Ezeket az elképzeléseket nehéz átültetni a diósgyőri körülményekbe?
– Az említett szakemberek nyilván más lehetőségek között dolgozhatnak, más minőségű játékosokkal, de az alapvető gondolatokat lehet hasznosítani.

– Tavaly augusztus óta irányítja a Diósgyőrt: miben fejlődött leginkább?
– Nem véletlenül mondják, hogy a tudás tapasztalat nélkül nem sokat ér. Minden nappal, minden mérkőzéssel jobbá válik minden edző.

– Miként várja a jövő heti, Ferencváros elleni mérkőzést?
– Kemény meccset várok. A Fradi a legerősebb csapat, és az utóbbi öt évben ez a legerősebb Ferencváros, a szakmai stáb megtalálta az egyensúlyt a támadás és a védekezés között. Mindettől függetlenül az a célunk, hogy meglepjük az ellenfelünket.

– Ha kitekintünk a futball világából, láthatjuk, az orosz–ukrán háború sajnos továbbra is zajlik. Korábban elmondta, tavaly családjával együtt menekült el Odesszából: mi zajlik le a lelkében, amikor naponta szembesül a hírekkel?
– Már nem szeretnék erről beszélni. Csupán annyit mondanék: nagyon sajnálom, hogy ennyi ember meghal. Szeretném, ha mielőbb béke lenne.

Telt ház az FTC elleni bajnokin
A DVTK legközelebb a Ferencváros ellen lép pályára tétmérkőzésen, az összecsapásra jövő hét vasárnap 17.45-kor kerül sor Diósgyőrben. A bérleteseknek fenntartott napok után csütörtök 12 órától bárki bármelyik szabad helyre megvásárolhatta a belépőjegyét. Aki eddig nem tette meg, pórul járt, ugyanis az összes jegy gazdára talált. Körülbelül 12 ezer néző előtt rendezik meg a rangadót. A csapattal kapcsolatos hír, hogy szombaton 13 órától a Vasast fogadja felkészülési mérkőzésen, az összecsapást a diósgyőri stadionban rendezik.

 

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ
Október 21.
, szombat
12.30: Kisvárda–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
14.45: Zalaegerszegi TE–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Újpest FC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)
Október 22., vasárnap
13.15:
MTK Budapest–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
15.30: Debreceni VSC–Fehérvár (Tv: M4 Sport)
17.45: Diósgyőri VTK–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC861128–11+1719
2. Paksi FC953115–10 +518
3. Újpest FC952215–14 +117
4. Diósgyőri VTK951317–11 +616
5. Puskás Akadémia943214–14 015
6. MTK Budapest942311–14 –314
7. Debreceni VSC941415–14 +113
8. Fehérvár FC932417–16 +111
9. Kecskeméti TE931510–12 –210
10. Zalaegerszegi TE922512–20 –8 8
11. Mezőkövesd8116 9–17 –8 4
12. Kisvárda9117 7–17–10 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik