Csiki gólja kupaindulást ért az MTK-nak

Vágólapra másolva!
2015.05.08. 15:59
null
Csiki Norbert (jobbra) is a Fradi kiszemeltjei között (Fotó: Reviczky Zsolt)
A labdarúgó NB I 27. fordulójának nyitó mérkőzésén az MTK pályaválasztóként Csiki Norbert góljával megverte a Puskás Akadémiát, és visszavette a második helyet a Ferencvárostól. A változatos meccsen a jobban koncentráló hazaiak megérdemelten nyertek.

Az MTK abban a tudatban kezdhette a meccset, hogy ha nyer, biztossá válik indulása a nemzetközi kupákban. Az utóbbi két meccsükön a kék-fehérek döntetlent játszottak, de annyi helyzetet kihagytak, amennyivel több találkozót is nyerhettek volna. Garami József abban reménykedett, hogy ez a rossz széria megszakad.

Benczés Miklós, a PAFC edzője két vereség után szeretett volna nyerni, de ez nem tűnt egyszerűnek, hiszen a statisztika szerint a felcsútiak rövidke NB I-es történetük során kétszer kerültek hármas vagy hosszabb vereségszériába, és nagyon úgy tűnt, hogy ha az MTK (ideiglenes) otthonában kikapnak, meglesz a harmadik is.

Az első félidő nagy iramot és sok helyzetet hozott. Valamivel többet veszélyeztetett az MTK, de a felcsútiak sem adták könnyen a bőrüket. Mindjárt az ötödik percben Hajdú döngette meg a kapufát, Danilovics már verve volt. A vendégek sem akartak elmaradni, és Fiola megpattanó beadása az MTK kapujának lécéről jött ki. Közben Tischler, akinek a szabadrúgását Hegedüs védte.

Thiam is gólt szerezhetett volna, de kiváló fejese után megint a léc mentette meg a PAFC-ot. Még Lencse is betalálhatott volna, de Hegedüs ma nagyon magabiztos volt.

A második félidőben aktívabb játékkal jelentkezett a PAFC, többet támadott, a korábbi MTK-fölény a múlté lett. Ez egyben figyelmeztető jel is volt a hazaiaknak, és lehetőség is, hiszen jobban kinyílt a vendégek védelme. Elég volt egyetlen rövidzárlat, és máris vezetett az MTK.

A 61. percben Kanta kiváló indítása után Horváth látta meg a szabadon álló Csikit, aki kíméletlenül kihasználta a lehetőséget. 1–0

A gól után az MTK átadta a kezdeményezést a vendégeknek, és a kontrákban bízott. Hiába jött előre azonban a Puskás Akadémia, ma nem tudtak betalálni a felcsútiak.

Mindez azt jelentette, hogy a vendégek sorozatban harmadik meccsüket veszítették el, az MTK viszont ősszel biztosan indulhat az Európa-ligában, és ahogy Garami József elmondta a meccs után, a dobogó megszerzése a legfontosabb cél.

„Változatos volt a mérkőzés, tetszett, amit az első félidőben láttam, szép számmal voltak helyzeteink, de a Puskás Akadémia is lelkesen támadott. Hullámzott a játék, mindkét együttes nyerni akart, de sikerült begyűjtenünk a három pontot. Örülünk, hiszen ez az eredmény önbizalmat ad a csapatnak, és európai kupaszereplést jelent" – értékelt Garami József, az MTK szakmai igazgatója az MTVA kamerái előtt.

„Mindent megtettünk a győzelemért, sokat voltunk az ellenfél térfelén, amikor kellett, szerkezetet is váltottunk, de most ez is kevésnek bizonyult. A helyzetek számában felvettük a versenyt az MTK-val, amely azonban a ziccerei miatt megérdemelten nyert" – mondta Benczés Mikós, a Puskás Akadémia vezetőedzője.

A találkozó után Tischler Patrik, Torghelle Sándor, Szélesi Zoltán és a győztes gólt szerző Csiki Norbert nyilatkozott az NSO Tv-nek.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ

MTK–PUSKÁS AKADÉMIA 1–0 (Csiki 61.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I, 27. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Május 8., péntek
16.00MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 1–0 Szilasi Szabolcs
19.00
Nyíregyháza Spartacus–Újpest FC 2–4 Erdős József
Május 9., szombat
14.00
Dunaújváros PASE–Diósgyőri VTK (Tv: Sport1)
Solymosi Péter
16.00
Budapest Honvéd–Kecskeméti TE (Tv: Duna) Pintér Csaba
18.30
Lombard Pápa–Pécsi MFC
Vad II István
18.30
Győri ETO FC–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport1) Iványi Zoltán
Május 10., vasárnap
16.30
Ferencváros–Debreceni VSC (Tv: Duna World) Andó-Szabó Sándor
18.30
Paksi FC–Videoton FC (Tv: Sport1)
Berke Balázs
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 26 21 4 1 62–10 +52 67
2. MTK Budapest 27 17 3 7 37–23 +14 54
3. Ferencvárosi TC 26 16 6 4 44–18 +26 54
4. DVSC-Teva 26 13 7 6 34–18 +16 46
5. Paksi FC 26 11 9 6 37–25 +12 42
6. Újpest FC 27 11 9 7 31–24 +7 42
7. Diósgyőri VTK 26 10 8 8 36–34 +2 38
8. Kecskeméti TE 26 10 8 8 30–29 +1 38
9. Puskás Akadémia FC 27 9 5 13 27–32 –5 32
10. Győri ETO FC 26 8 8 10 34–33 +1 32
11. Nyíregyháza Spartacus FC 27 8 6 13 30–42 –12 30
12. Pécsi MFC 26 5 7 14 26–47 –21 22
13. Budapest Honvéd 26 4 9 13 21–34 –13 21
14. Dunaújváros PASE 26 5 6 15 25–45 –20 20
15. Szombathelyi Haladás 26 5 4 17 18–47 –29 19
16. Lombard Pápa FC 26 4 7 15 14–45 –31 19
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik