A DVTK törte meg az MTK jó sorozatát

Vágólapra másolva!
2016.04.09. 20:05
null
Nagy küzdelem volt a pályán, ám egyik csapat sem örülhetett igazán (Fotó: Veres Viktor)
Gól nélküli döntetlennel zárult az MTK–DVTK találkozó a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (NB I) 27. fordulójában. Mindkét csapat akarta a győzelmet, ám végül egyiknek sem sikerült a kapuba találnia.

 

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ

MTK–DVTK 0–0

Jobban kezdte a találkozót a vendégcsapat, már az első percekben magához ragadta a kezdeményezést a DVTK. Az első félidőben igazán nagy ziccere viszont az MTK-nak volt, amikor az utolsó percben Nikacs emelhette volna át Radost. A támadó a nehezét meg is csinálta, viszont a célzás rosszul sikerült, így mellé ment az emelés.

Jó volt az iram, mindkét csapat támadó szellemben futballozott. A játékrész végéhez közeledve egyre több hibát vétettek a felek, egyaránt némi pontatlanság csúszott a játékukba.

A második félidőben kiegyenlített párharc zajlott a pályán, láthatóan egyik gárda sem volt elégedett a döntetlennel. Helyzetek adódtak itt is, ott is, ám nagy lehetőség sehol. A jó iramú mérkőzésen relatíve sok hiba fordult elő, viszont élvezetes találkozót láthattak a Dunaújvárosba kilátogató szurkolók. Mindkét együttes akart, hajtott, ám eredménytelenül.

A végeredmény egyiküknek sem jó, de a játék képe alapján jogos a döntetlen. A Honvéd, a Haladás és a Békéscsaba elleni dunaújvárosi MTK-győzelmeket követően a DVTK az első csapat, amely pontokat tudott rabolni ott a fővárosiaktól.


27. FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Április 9., szombat
18.00
MTK–DVTK 0–0Berke Balázs
18.00Újpest–Puskás Akadémia 2–2
Erdős József
18.00Videoton–Vasas 2–2
Farkas Ádám
18.00Haladás–Békéscsaba 1–0
Karakó Ferenc
20.45
Paks–DVSC-Teva 0–1Németh Ádám
Április 10., vasárnap
19.00
FTC–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)Andó-Szabó Sándor
A bajnokság állását itt nézheti meg!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 22 2 4 62–17 +45 68
2. MTK Budapest 28 13 8 7 36–27 +9 47
3. DVSC-Teva 29 12 9 8 42–31 +11 45
4. Újpest FC 29 11 11 7 39–30 +9 44
5. Videoton FC 29 13 4 12 32–29 +3 43
6. Szombathelyi Haladás 29 11 10 8 27–32 –5 43
7. Paksi FC 28 11 6 11 36–34 +2 39
8. Budapest Honvéd 28 10 7 11 34–32 +2 37
9. Diósgyőri VTK 29 9 8 12 32–39 –7 35
10. Vasas FC 29 7 4 18 27–50 –23 25
11. Puskás Akadémia FC 29 5 10 14 32–48 –16 25
12. Békéscsaba Előre 29 5 7 17 22–52 –30 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik