Pintér Attiláék ikszeltek a sereghajtó Mezőkövesd otthonában

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2018.02.24. 16:50
A labdarúgó NB I 20. fordulójában a sereghajtó Mezőkövesd hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Akadémiával.

Nagy csata volt, de gól nem született Mezőkövesden (Fotó: Micheller Szilvia)
Nagy csata volt, de gól nem született Mezőkövesden (Fotó: Micheller Szilvia)
Nagy csata volt, de gól nem született Mezőkövesden (Fotó: Micheller Szilvia)

 

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ

Mezőkövesd–Puskás Akadémia 0–0
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1500 néző. Vezette: Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Mezőkövesden a tavaszi szezon a menekülésről szól majd, hiszen a csapat kieső helyen várta a bajnoki folytatást. Az ősszel szerzett tizenhat pont viszonylag csekély derűlátásra adhatott okot, ráadásul a tavaly lejátszott fordulók során egyáltalán nem jelentett előnyt a kék-sárgák számára a hazai pálya, hiszen a kilenc mérkőzésen mindössze egyszer nyertek, háromszor döntetlenre végeztek, és ötször vereséget szenvedtek, így a bevétel rovatba összesen hat pont került.

Kuttor Attila vezetőedző azonban bizakodva várta a nyitányt, még úgy is, hogy sérülés miatt két labdarúgóra, Gohér Gergőre és Szeles Tamásra sem számíthatott, s ugyancsak hiányzott a sárga lapok miatt pihenő Hudák Dávid is. A kövesdiek a tavaszi nyitányt megelőző utolsó héten még igazoltak: hétfőn került a csapathoz Fabrice Onana. A 23 esztendős kameruni védekező középpályás legutóbb Tunéziában játszott, ahonnan szabadon igazolható labdarúgóként érkezett Mezőkövesdre.

A Puskás Akadémia vezetőedzőjének, Pintér Attilának fontos volt a szombati bajnoki, hiszen ő visszatért korábbi sikerei helyszínére, ám ezúttal azzal a szándékkal, hogy győzelemre vezeti a felcsútiakat. Fergeteges rohamozásokról mindenesetre nem lehetett beszélni, mindkét csapat egy támadót állomásoztatott elöl, a hazai oldalon Novák Csanád, a másikon Ulysse Diallo igyekezett zavart kelteni. Kiderült tehát, mindkét csapat a biztonságot helyezi előtérbe, és csak minimális kockázatot vállal, inkább az ellenfél hibájára vár. Ha hajszállal is, de inkább a Mezőkövesd veszélyeztetett többet, s feltűnt, hogy Bognár István nem a klasszikus játékmesteri szerepkört töltötte be, többnyire előrébb húzódva, második csatárként igyekezett a tűzvonalban eredményt elérni. A Puskás Akadémia játéka fél óra után élénkült meg, ekkor a vendégek többet birtokolták a labdát, és néhány ígéretes akciót is vezettek – igaz, gólhelyzetet nem tudtak kialakítani.

A hazaiak nagy erőbedobással kezdték a második félidőt, érződött, a játékosok minden idegszálukkal a gólra koncentrálnak. Egy óra elteltével Ulysse Diallo lecserélése mellett döntött Pintér Attila, akinek helyére Ezekiel Henty lépett pályára, vele bátrabb és agilisebb lett a Puskás Akadémia játéka. Az utolsó húsz percben lehetőséget kapott Molnár Gábor, az egykori mezőkövesdi játékos is, aki mozgékonyságával, cselező készségével törhetett borsot egykori csapatának orra alá, de csodát ő sem tett, folytatódott a birkózás, a küzdelem.

A gól nélküli döntetlen a kiesés elől menekülő Mezőkövesdnek nem hajt hasznot, konzerválja a reményt, de a csapat a most látott harmatos támadójátékkal aligha lesz képes a folytatásban bravúros eredmények elérésére.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 


NB I, 2017–2018, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 24., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Videoton–Vasas 2–1
Felcsút, Pancho ArénaSzabó Zsolt
1525
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 0–0
Mezőkövesd, Városi StadionBerke Balázs
1500
Debreceni VSC–Balmazújváros 0–2
Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
1824
Paksi FC–Diósgyőri VTK 2–1
Paks, Városi Stadion
Solymosi Péter
852
Újpest FC–Haladás 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionKassai Viktor
2050
Ferencváros–Bp. Honvéd 5–2 Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
7225
TABELLA • TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 20 13 5 2 43–19 +24 44
2. Videoton FC 20 12 5 3 43–23 +20 41
3. Debreceni VSC 20 9 4 7 34–25 +9 31
4. Újpest FC 20 7 8 5 27–25 +2 29
5. Budapest Honvéd 20 8 4 8 33–35 –2 28
6. Paksi FC 20 7 6 7 29–31 –2 27
7. Diósgyőri VTK 20 7 4 9 33–32 +1 25
8. Puskás Akadémia FC 20 6 6 8 26–31 –5 24
9. Balmazújváros 20 5 7 8 26–28 –2 22
10. Vasas FC 20 6 3 11 25–39 –14 21
11. Szombathelyi Haladás 20 6 2 12 19–34 –15 20
12. Mezőkövesd Zsóry FC 20 3 8 9 20–36 –16 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik