Az MTK elvitte a pontokat Pápáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.12. 18:55
null
Horváth Zsolt (MTK, balra) és Jagodics Bence harcol a labdáért (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 7. fordulójának nyitó mérkőzésén az MTK 1–0-ra győzni tudott a Lombard otthonában. A fővárosiak gólját Vass Patrik szerezte az első félidő utolsó percében.

1. FÉLIDŐ

Első bajnokiját játszotta Mátyus János vezetőedző távozása után a Lombard Pápa, melynek játékosait megviselte a tréner hirtelen lemondása a válogatott szünetben. Az irányítást megbízottként a kapusedző Kovács László vette át a pápai együttesnél, mely hat forduló után nyolc ponttal a nyolcadik helyen állt a tabellán. A mérkőzést egyébként egyperces gyászszünet előzte meg,a héten 86. életévében elhunyt Sándor Károlyra emlékeztek.

A Torghelle Sándort még mindig nélkülöző MTK kezdte lendületesebben a találkozót, a vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezést, míg a hazaiak zártan védekeztek és inkább a kontrákra építettek. Helyzetig alig-alig jutottak a csapatok, az MTK-nál Vass Patrik próbálkozott egy távoli lövéssel, a túloldalon Csilus Tamás dolgoztatta meg Hegedüs Lajost.

Mikor már úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel vonulnak a szünetre a csapatok, akkor jött a 45. perc és Vass Patrik. Hídvégi Sándor kanyarított középre a bal oldalról, a hosszún érkező Vass Patrikról lemaradt Bogunovics, így az alacsony termetű játékos szabadon fejelhetett az ötösről, nem is hibázott, Szűcs Lajos pedig nem ért oda. (0–1)

Vass Patrik gólja (MLSZ Tv)

Kis híján egyenlíteni tudott a Lombard a következő percben, Hegedüs Lajos ugyanis kiejtette a labdát a tizenhatos sarkánál, amire Faggyas Milán lecsapott és kapura emelt, de Hegedüs nagy bravúrral a levegőben bele tudott kapni a labdába, így az a bal oldali kapufa tövére pattant, majd onnan szögletre. A szünetben így 1-0-ra vezetett az MTK.

A második félidő első perceiben is az MTK tűnt aktívabbnak, majd a Lombard kapcsolt magasabb fokozatba. AZ 55. percben Zulevs kapott labdát a tizenhatoson belül és lőtt 12 méterről, de Hegedüs lábbal hárított, a kipattanót Csilus gyűjtötte be és tekerte kapura a tizenhatos vonaláról, ám Hegedüs ismét nagyot védett, kitolta a bal felsőbe tartó kísérletet.

A 64. percben Nagy Tamás küzdötte be magát három védő gyűrűjében a tizenhatoson belülre, majd 14 méterről lőtt, Dragan Vukmir belelépett a próbálkozásba, így a labda szögletre vágódott. Egy perccel később Faggyas Milán küld kapura egy életerős löketet, ami épphogy elkerüli a jobb felsőt.

A 77. percben eldönthette volna a meccset az MTK: Horváth Zsolt gurított vissza Csiki Norbertnek, aki a jobb oldalról, 12 méterről lőhetett, ám próbálkozását Szűcs Lajos szögletre tolta. A hajrában próbálkozott becsülettel a Pápa, de Hegedüs állta a sarat Kenesei két szabadrúgásánál is, így az MTK 1–0-ra megnyerte a mérkőzést. A Lombard négy meccs óta nyeretlen.

Kovács László: Látszott, hogy be vagyunk tojva, de mitől?

„Elképzelhető, hogy megilletődöttek voltunk, az első félidőt mindenesetre átaludtuk. Látszott, hogy be vagyunk tojva, de mitől? Fogalmam sincs... – mondta a Sport Tv-nek Kovács László, a Lombard megbízott vezetőedzője. – Vagy tudjuk, vagy nem tudjuk, hogy mi a feladatunk a pályán, én a mérkőzés alatt már sokat nem tudok hozzátenni. A második játékrész már teljesen más volt, ott elmúlt a megilletődöttség, a játékosaim rájöttek arra, hogy tudnak futballozni. Kihagytunk három nagy helyzetet, így a második félidő alapján megérdemeltünk volna legalább egy pontot. Nem tudom, miért nem sikerült Szűcs Lajosnak vezérnek lennie, de Marián Sluka elvesztése mindenképpen meglátszódott a csapaton. Jövő héten megpróbálunk három pontot elhozni Felcsútról.”

„Az első félidőben egészen jól játszottunk, voltak lehetőségeink, az utolsó megoldásokba csúszott mindig valami hiba – értékelt Garami József, az MTK szakmai igazgatója. – A mérkőzés előtt is mondtam, hogy a Pápa hazai pályán nagyon veszélyes. Jöttek ígéretes beadások, amelyekből kaphattunk volna gólt, de a második játékrészben is volt négy ziccerünk. Ha egyet berúgunk, nyugodtabban várjuk a végjátékot. Nem szoktam értékelni a játékosokat egyénileg, ezért nem emelnék ki senkit sem. Vass Patrik egy kicsit elfáradt, ezért egy olyan labdarúgót akartam beküldeni, aki meg tudja tartani a labdát, de nem jött össze, mert folyamatosan gólt akartunk rúgni, elkapkodtuk a helyzeteket, rosszul indítottunk, passzoltunk, ezekből kontrázhatott a Pápa. A győzelmünk húsz perc gyengébb teljesítmény ellenére is megérdemelt volt.”

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Lombard Pápa–MTK 0–1 (Vass P. 45.)

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC6619–2+1718
2. MTK Budapest75210–9+115
3. MVM Paks64212–2+1014
4. Diósgyőri VTK64211–5+614
5. Ferencvárosi TC64210–5+512
6. Újpest FC6244–2+210
7. DVSC-Teva62225–4+18
8. Lombard Pápa FC72235–10–58
9. Győri ETO FC62139–10–17
10. Budapest Honvéd62135–6–17
11. Nyíregyháza Spartacus FC62136–9–37
12. Kecskeméti TE61146–10–44
13. Szombathelyi Haladás61143–9–64
14. Pécsi MFC6336–12–63
15. Puskás Akadémia FC6244–11–72
16. Dunaújváros PASE6244–13–92
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik