Öt perc alatt kettőt rúgott, mégis izgulhatott Pápán az ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.19. 13:55
null
A jó formában levő ETO a pápaiakat is elbuktatta (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I 25. fordulójának első szombati találkozóján a Győri ETO idegenben 2–1-re legyőzte a Lombard Pápát.

Sima ügy lesz – mondhatta bárki az őszi Győr–Lombard mérkőzés 4–1-es eredményének ismeretében, a pápaiak azonban mit sem törődve az esélyekkel, a mérkőzés első perceiben magukhoz ragadták a labdát, és többször is nehéz helyzetbe hozták a vendégeket.

Marics kétszer is egyedül maradt a kapuval szemben, de a lövéseivel nem mozgatta meg igazán Kamenárt, az ETO pedig az első 15 perc gyengélkedése után lassan magára talált.

Jöttek is a győri lehetőségek, előbb Varga Roland lapos gurítása után szabadított fel a kapu torkából Csizmadia, majd Szűcsnek kellett hatalmasat mentenie Kamber szólója után.

A hajrában egyre több lehetőségük volt a győrieknek, akik a szünet előtt az első góljukat is begyötörték: jobb oldali szöglet után Djordje Kamber emelkedett magasra Marics mellett az ötösön, és a jobb alsóba bólintott. 0–1

A gól után összeomlott a Pápa, a hosszabbításban jött is az újabb győri találat. Marek Strestík lépett ki megint két védő között, most azonban már nem hibázott a támadó, egy lépés után ballal átpörgette a labdát az elfekvő Szűcs felett. 0–2

A fordulás után felpörögtek az együttesek, de a nagy rohanásból nem sikerült betalálnia egyik csapatnak sem.

ÍGY FOLYTATJÁK A BAJNOKESÉLYESEK
DVSC (50 pont): KTE (otthon), Pápa (i), Újpest (o), PAFC (i), Honvéd (o)
Győri ETO (47 pont): Újpest (o), PAFC (i), Honvéd (o), Kaposvár (i), Mezőkövesd (o)

Az utolsó 30 percre pedig látványosan lelassult a találkozó, a Győr visszaállt védekezni, a pápaiak pedig nem találták a rést a zöld-fehérek védelmén.

A végén azért mégis sikerült szépíteniük a hazaiaknak. Eszlátyi István gondolt egy merészet, és lőtt a tizenhatos sarkából, Kamenár nem tudott leérni, a labda a jobb alsóba vágódott. 1–2

Megizzadt a végére a Győr, de újabb gól már nem született. Az ETO hátránya ezzel a győzelemmel már csak két pont az éllovas DVSC mögött, amely 16 órakor a Paks otthonában lép pályára.

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ

Lombard Pápa–Győri ETO 1–2 (Eszlátyi 81., ill. Kamber 40., Strestík 45.)


LABDARÚGÓ NB I, 25. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 18., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC 1–1
Farkas Ádám
Április 19., szombat
14.00
Lombard Pápa–Győri ETO FC 1–2
Iványi Zoltán
16.00KTE-Phoenix Mecano–MTK Budapest 3–0 Andó-Szabó Sándor
16.00
MVM-Paks–Debreceni VSC-Teva 0–0
Szabó Zsolt
18.00Újpest FC–Videoton FC 1–2
Erdős József
20.00Kaposvári Rákóczi–Szombathelyi Haladás 2–0
Solymosi Péter
Április 20., vasárnap
16.30Budapest Honvéd–Ferencváros (M1)
Kassai Viktor
18.30
Mezőkövesd–Diósgyőri VTK (Sport2)
Vad II István
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 25 14 8 3 52–29 +23 50
2. Győri ETO 25 13 8 4 42–30 +12 47
3. Videoton FC 25 12 6 7 44–28 +16 42
4. Haladás 25 11 8 6 34–27 +7 41
5. Ferencváros 24 11 6 7 38–32 +6 39
6. Diósgyőri VTK 24 10 9 5 38–30 +8 39
7. Pécsi MFC 25 9 8 8 35–33 +2 35
8. Budapest Honvéd 24 9 6 9 33–29 +4 33
9. Kecskeméti TE 25 8 9 8 33–36 –3 33
10. Lombard Pápa FC 25 8 6 11 29–37 –8 30
11. Újpest FC 25 7 8 10 38–40 –2 29
12. Puskás Akadémia FC 25 7 7 11 32–43 –11 28
13. MTK Budapest 25 6 7 12 30–35 –5 25
14. Mezőkövesd 24 6 5 13 25–41 –16 23
15. MVM Paks 25 4 10 11 28–40 –12 22
16. Kaposvári Rákóczi 25 4 7 14 21–42 –21 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik