NB I: Lendváról vett kölcsön középpályást a ZTE

2020.01.15. 17:02
A ZTE hivatalos honlapjának közlése szerint a klub fél évre kölcsönvette a szlovén másodosztályban szereplő Lendva 23 éves horvát középpályását, Stjepan Ostreket.

A ZTE hivatalos honlapján ismertette új szerzeménye eddigi pályafutását, és eszerint Ostrek fiatalon az akkor az olasz élvonalban szereplő Catania U19-es csapatánál szerepelt, aztán az NK Koprivnica, a Slaven Belupo, az NK Varazdin és a Medjimurje játékosa volt, majd 2017-ben érkezett a Lendvához, ahol 76 bajnokin 17 gólt szerzett – az őszi idényben 19 meccsen öt alkalommal volt eredményes, a Szlovén Kupában pedig 3/3 a mérlege.

„Örömmel érkeztem Zalaegerszegre, hiszen bár Lendván is jól éreztem magam, a magyar első osztályba igazolás előrelépés számomra – mondta a szerződés aláírása után Stjepan Ostrek a ztefc.hu munkatársának. – Már ősszel is edzettem néhány alkalommal a ZTE-vel, így a beilleszkedéssel nem volt gondom, már ismerem a stábot és a játékostársakat is. Nagy terveim vannak, szeretnék bizonyítani, és minél többet segíteni a csapatnak a célok elérésben.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Eric McWoods (amerikai, szabadon igazolhatóként), Meshack Ubochioma (nigériai, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta – Szlovénia)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Florijan Raduha
(szlovén, NK Nafta – Szlovénia, próbajáték), Ziga Zivko(szlovén, NK Nafta – Szlovénia, próbajáték)
Távozók:
Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Miroszlav Grumics (szerb-magyar, Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként), Oleh Hologyuk (ukrán), Hudák Martin (Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként), Kiss Máté (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Szépe János (szlovákiai)

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49
Ezek is érdekelhetik