NB I: Kuttor Attila a Kövesd új vezetőedzője – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.17. 09:39
null
Kuttor Attila veszi át a Mezőkövesd irányítását (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd hivatalos honlapján erősítette meg a Nemzeti Sport hétfői információját: Kuttor Attila lett a klub vezetőedzője. A szakember 2019 nyaráig írt alá.

Mint beszámoltunk róla, a szezont jól kezdő, ám azóta a kiesőzónába visszaeső Mezőkövesd hétfő délután bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a májusban kinevezett Radványi Miklós vezetőedzővel. Már a hétfő délutáni edzést is Elek Norbert és az U19-as gárda trénere, Bocsi Zoltán tartotta.

Kedden délelőtt – ahogy a Nemzeti Sport már hétfőn előre jelezte – megerősítették, hogy Kuttor Attila veszi át az irányítást. A tréner 2019 nyaráig szóló szerződést kötött a borsodiakkal.

A borsodi (miskolci) születésű, játékosként 19-szeres válogatott Kuttor Attila ideiglenes megbízással már dolgozott NB I-es csapat (Haladás) vezetőedzőjeként.

„Nagy megtiszteltetés ez a feladat, minden erőmmel azon leszek, hogy a csapat hamar eredményes legyen – idézi a Mezőkövesd honlapja Kuttor Attilát. – Csak a munkában hiszek, igyekszem olyan csapatot kialakítani, amely harcos felfogásban játszik és amelynek szemmel láthatóan saját stílusa van.”

Kuttor Attila a hétvégén a Paks elleni idegenbeli bajnokin mutatkozhat be a Mezőkövesd kispadján.

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2017–2018-AS SZEZONJÁBAN
2017. augusztus 29.Haladás
Mészöly Géza helyett Pacsi Bálint
2017. október 17.
Mezőkövesd
Radványi Miklós helyett Kuttor Attila
Legfrissebb hírek

Nyert és a tabella élére állt a Tiszakécske; megszakadt a KTE veretlenségi sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:10

Jó iramú meccsen győzött a Mezőkövesd, megszakadt a Kecskemét jó sorozata

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:51

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 18:59

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Ádám Martin első szegedi gólja pontot ért a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:50

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10