Verhetetlen otthon a KTE, a Pápa sem tudott pontot lopni

Vágólapra másolva!
2014.05.10. 15:59
null
Ha nincs Szűcs kapus, nagyobb vereségbe is beleszaladhatott volna a Pápa (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 28. fordulójában a Kecskeméti TE hazai pályán Vladan Szavics tizenegyesgóljával 1–0-ra legyőzte a 33 percet emberhátrányban futballozó Lombard Pápát.

A 10. KTE és a 11. Lombard kecskeméti szereplése tipikus alsóházi helyosztó volt. A pápaiak egy sikerrel meg is előzhették volna a Kecskemétet, a lilák azonban nem adták könnyen magukat, és már a harmadik percben tizenegyeshez jutottak!

Bebeto tört be balról a tizenhatoson belülre, Jagodics buktatta, a játékvezető, Becséri pedig azonnal a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé Vladan Szavics állt, és higgadtan ballal a bal felsőbe emelt (1–0).

A gyors gól után is a KTE nyomott, és a 19. percben akár meg is duplázhatta volna előnyét. Szécsi indult meg a jobb oldalon, letette a labdát Szavicsnak, aki a tizenhatos bal sarkából bombázott, Szűcs hatalmasat vetődve védett.

Két perccel később aztán jött az újabb kecskeméti gól – Bebeto sarkazott a jobb alsóba –, ezt azonban les miatt nem adta meg a játékvezető.

Az első félidő végén a szenegáli csatár egy szabályos gólt is szerezhetett volna, de 12 méterről a kapu fölé durrantott.

A fordulás után beállt Kenesei, de ez sem segített a vendégeken, sorra jöttek az újabb KTE-lehetőségek. Rögtön a fordulás után Szavics löketét blokkolták a vendégek, így a labda az ötös sarkán várakozó Pekár elé pattant, aki az oldalhálóba bombázott.

A KTE legyőzhetetlennek tűnik otthon (Fotó: Korponai Tamás)
A KTE legyőzhetetlennek tűnik otthon (Fotó: Korponai Tamás)

A vendégek teljesen szétestek, ráadásul az 57. perctől tíz emberrel folytathatták. Bebetót buktatta Csizmadia, neki pedig már volt egy sárgája, így a játékvezető azonnal az öltözőbe küldte a pápait.

Szavics még szabadrúgásból megduplázhatta volna csapata előnyét, de Szűcs eszén nem tudott túljárni, így maradt az 1–0. A Kecskemét nyolc mérkőzés óta nem talált legyőzőre a Széktói Stadionban, ezzel beállította a 2008–2009-es rekordját.

NB I
28. FORDULÓ
Kecskeméti TE–Lombard Pápa 1–0 (Szavics 3. – 11-esből)

LABDARÚGÓ NB I, 28. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
Május 9., péntek
19.00
MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 2–1 Solymosi Péter
Május 10., szombat
14.00
Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK 2–1 Kassai Viktor
16.00KTE-Phoenix Mecano–Lombard Pápa TFC 1–0
Becséri Dániel
16.00
Pécsi MFC–Mezőkövesd-Zsóry 2–1
Vad II István
18.00Videoton FC–Kaposvári Rákóczi 2–0Farkas Ádám
20.00Debreceni VSC-Teva–Újpest FC 3–1Erdős József
Május 11., vasárnap
16.30Győri ETO FC–Budapest Honvéd (tv: M1)
Iványi Zoltán
18.30
Szombathelyi Haladás–MVM-Paks (tv: Sport 2)Németh Ádám
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 28 17 8 3 65–31 +34 59
2. Győri ETO 27 15 8 4 44–30 +14 53
3. Videoton FC 28 15 6 7 50–29 +21 51
4. Ferencváros 28 15 6 7 44–33 +11 51
5. Haladás 27 12 9 6 36–28 +8 45
6. Pécsi MFC 28 12 8 8 40–34 +6 44
7. Diósgyőri VTK 28 11 10 7 41–37 +4 43
8. Kecskeméti TE 28 9 9 10 34–43 –9 36
9. MTK Budapest 28 9 7 12 38–36 +2 34
10. Budapest Honvéd 27 9 6 12 33–33 0 33
11. Lombard Pápa FC 28 8 6 14 30–45 –15 30
12. Újpest FC 28 7 8 13 39–48 –9 29
13. Puskás Akadémia FC 28 7 7 14 34–49 –15 28
14. MVM Paks 27 6 10 11 34–40 –6 28
15. Mezőkövesd 28 6 5 17 26–46 –20 23
16. Kaposvári Rákóczi 28 4 7 17 21–47 –26 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik