NB I: a Kövesd a kiesésről, a dobogóról és az aranyról is dönthet

Vágólapra másolva!
2014.05.05. 11:17
null
A Mezőkövesd már az NB II felé zuhan, nehéz lesz ebből a helyzetből felállniuk (Fotó: NS-archív)
A labdarúgó NB I 27. fordulója után ismét megnéztük, hogyan alakul a szezon hajrája a benmaradásért, a dobogóért és a bajnoki címért folyó versenyben, kiderült, mindegyik nyitott kérdésben döntő jelentőségűek a Mezőkövesd mérkőzései.

A 24. fordulót követő állapothoz képest (akkor egyszer már összegyűjtöttük a közvetlen riválisok meccseit a bentmaradásért, a dobogóért és a bajnoki címért folyó versenyben) érdemi változás az alsóházban történt

A veszélyeztetett csapatok közül ugyanis kikerült az MTK, amely legutóbbi két bajnokiját megnyerte, így feljött a 10. helyre, és bár matematikailag még kieshet, ennek immár minimális az esélye, ahogy a 11. helyen álló Lombard Pápa is viszonylagos biztonságban érezheti magát, köszönhetően a 15. helyen álló Mezőkövesd rendkívül nehéz sorsolásának.

Véber György csapata ugyanis a héten Pécsre látogat, majd fogadja a Videotont, végül pedig Győrben fejezi be a szezont. Bognár Istvánék így mindhárom még nyitott kérdésbe beleszólhatnak. Az biztos, hogy a bennmaradáshoz minimum öt pontot kell szerezniük. Ha a Videotont győzik le, akkor a 3. helyért folyó csatát befolyásolhatják, ha pedig a Győrt, akkor az aranycsata kimenetelét (más kérdés, hogy az ETO-nak amúgy sem saját kezében van a sorsa).

Ha a kövesdieknek sikerül borítaniuk a papírformát, úgy akár még a 12. Újpest is bajba kerülhet. Az NB I-ben március óta nyeretlen lila-fehérek utaznak a Debrecenhez és a Pápához, fogadják a Kecskemétet. Ha Simon Krisztiánék nem akarnak a Mezőkövesdtől függeni, akkor minimum négy pontot kell szerezniük (a legutóbbi hat meccsükön egy jött össze).

A dobogóért ugyanazok a csapatok vannak versenyben, mint néhány héttel ezelőtt. Annyi a változás, hogy már nem a Haladás, hanem a Videoton áll a 3. helyen, és ha a fehérváriak a Kaposvárt (otthon), a Mezőkövesdet (idegenben) és a DVTK-t (otthon) is megverik, akkor jobb gólkülönbségüknek köszönhetően szinte biztosan megelőzik a jelenleg 4. Ferencvárost, akkor is, ha a fővárosi zöld-fehérek mindegyik hátralévő meccsüket megnyerik. A Haladás és a DVTK már csak abban az esetben számolgathat a bronzérem tekintetében, ha a Videoton vagy a Kaposvár vagy a Mezőkövesd ellen pontokat veszít. Ha Nemanja Nikolicsék ezt a két találkozót behúzzák, úgy már csak a Fradi kerülhet eléjük, de Thomas Doll együttese még két közvetlen riválisával is játszik (a DVTK-val otthon, a Haladással idegenben).

Az élen csak akkor előzheti meg a Győr a Debrecent, ha a DVSC hat pontnál kevesebbet szerez a hátralévő három fordulóban az Újpest (o), a PAFC (i) és a Honvéd (o) ellen. Két Loki-győzelem esetén ugyanis a gólkülönbség dönthet (ha közben az ETO mindegyik találkozóját megnyeri), abban viszont jelenleg 18 találattal jobban áll a Debrecen. A Győr a Honvéd (o), Kaposvár (i), Mezőkövesd (o) trió ellen zár.

HARC A BAJNOKI CÍMÉRT
DVSC: Újpest (o), PAFC (i), Honvéd (o)
Győri ETO: Honvéd (o), Kaposvár (i), Mezőkövesd (o)

HARC A DOBOGÓÉRT
Videoton: Kaposvár (o), Mezőkövesd (i), DVTK (o)
FTC:
DVTK (o), Haladás (i), Paks (o)
Haladás: Paks (o), FTC (o), Pécs (i)
DVTK:
FTC (i), PMFC (o), Videoton (i)

HARC A BENNMARADÁSÉRT
Újpest:
Debrecen (i), KTE (o), Pápa (i)
PAFC: MTK (i), DVSC (o), KTE (i)
Paks:
Haladás (i), Pápa (o), FTC (i)
Mezőkövesd:
PMFC (i), Videoton (o), Győri ETO (i)
Kaposvár:
Videoton (i), Győri ETO (o), MTK (i)

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 27 16 8 3 62–30 +32 56
2. Győri ETO 27 15 8 4 44–30 +14 53
3. Videoton FC 27 14 6 7 48–29 +19 48
4. Ferencváros 27 14 6 7 42–32 +10 48
5. Haladás 27 12 9 6 36–28 +8 45
6. Diósgyőri VTK 27 11 10 6 40–35 +5 43
7. Pécsi MFC 27 11 8 8 38–33 +5 41
8. Budapest Honvéd 27 9 6 12 33–33 0 33
9. Kecskeméti TE 27 8 9 10 33–43 –10 33
10. MTK Budapest 27 8 7 12 36–35 +1 31
11. Lombard Pápa FC 27 8 6 13 30–44 –14 30
12. Újpest FC 27 7 8 12 38–45 –7 29
13. Puskás Akadémia FC 27 7 7 13 33–47 –14 28
14. MVM-Paks 27 6 10 11 34–40 –6 28
15. Mezőkövesd 27 6 5 16 25–44 –19 23
16. Kaposvári Rákóczi 27 4 7 16 21–45 –24 19
LABDARÚGÓ NB I, 27. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
Május 2., péntek
19.00
MVM-Paks–KTE-Phoenix Mecano 2–0
Farkas Ádám
Május 3., szombat
14.00
Budapest Honvéd–Videoton FC 0–1Solymosi Péter
16.00Kaposvári Rákóczi–Pécsi MFC 0–2 Iványi Zoltán
16.00
Újpest FC–MTK Budapest 0–4 Andó-Szabó Sándor
18.00Mezőkövesd–Ferencváros 0–1Szabó Zsolt
20.00Puskás Akadémia FC–Győri ETO FC 0–1Németh Ádám
Május 4., vasárnap
16.30Diósgyőri VTK–Szombathelyi Haladás1–1Erdős József
18.30
Lombard Pápa–Debreceni VSC-Teva1–5Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik