NB I: Kondás szerint a korai El-búcsú miatt húzott el az FTC

2016.05.20. 10:21
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben harmadik helyen végző DVSC-Teva vezetőedzője szerint a Ferencváros azért tudott nagy előnyt szerezni a bajnokságban, mert az Európa-ligából már a második körben kiesett, így hamarabb tudott az élvonalra összpontosítani, mint a harmadik fordulóban elbúcsúzó Debrecen.

„A Ferencváros a nemzetközi kupa helyett inkább a magyar bajnokságra koncentrált – mondta Kondás a dehir.hu-nak. – Gondolom, volt egy távlati tervük, hogy a Bajnokok Ligájában szeretnének játszani. Ezért az elején jól hozták a mérkőzéseket, jól be tudták gyűjteni a győzelmeket, olyan pontelőnyre tettek szert, ami vitte a csapatot tovább.”Kondás a dehir.hu-nak. – Gondolom, volt egy távlati tervük, hogy a Bajnokok Ligájában szeretnének játszani. Ezért az elején jól hozták a mérkőzéseket, jól be tudták gyűjteni a győzelmeket, olyan pontelőnyre tettek szert, ami vitte a csapatot tovább.”

„Nekünk benne volt az, hogy három kört játszottunk az Európa-ligában. Akadt olyan hónap a bajnokság elején, amikor a nemzetközi kupában is szerepeltünk, így harminc nap alatt kilenc mérkőzést vívtunk, s utaztunk Niksicsbe, Trondheimbe, Rigába. Nyilván próbáltunk néhány játékost pihentetni, így a hétvégi meccsen nem tudtak játszani és elhullajtottunk pontokat, utána pedig nehezebb volt utolérni magunkat.”

A dehir.hu hosszabb beszélgetést folytatott Kondás Elemérrel és Szilágyi Sándor cégvezetővel. Az interjút – melyben szóba kerülnek az erősítések és a szurkolók helyzete is – az alábbi videóban hallgathatják meg:


nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
10 órája

A Braga edzője a sérülések miatt aggódik, Emery a VAR-t hibáztatja az El-elődöntő után

Európa-liga
14 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
Tegnap, 22:55

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:34

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:57

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:04

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 10:23
Ezek is érdekelhetik