NB I: kiszivárgott Fábián Mihály játékvezetői jelentése

2012.09.24. 06:42
null
A kiállítás pillanata – az is kiderült, miért kapott piros lapot Torghelle Sándor Fábián Mihálytól (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Nagy vihart kavart Paulo Sousa reakciója az NB I 8. fordulójának vasárnapi Videoton–Győri ETO mérkőzése után, a székesfehérváriak vezetőedzője az 1–0-ra elveszített összecsapást követően a játékvezetőket vonta kérdőre. Az ügynek máris lett folytatása, a focibiro.hu internetes oldal ugyanis részletet idézett Fábián Mihály játékvezetői jelentéséből. A leírtakat szó szerint adjuk közre.

 

„A mérkőzés 93. percben a hazai 28-as, Torghelle Sándor egy felugrásnál felelőtlenül használta karját, és eltalálta vele ellenfelét, ezért sárga lapot mutattam fel neki. A lap felmutatását követően a következőket mondta nekem: „Menjél már te a hülyeségeiddel, baszd meg!” Ezt a megjegyzést követően azonnal piros lapot mutattam fel neki, és kiállítottam. A kiállítást követően a játékos hosszú másodpercekig nem volt hajlandó elhagyni a játékteret, és közben a további megjegyzést tette nekem: „És most mit csinálsz, hazamész, és kivered magadnak?” Később a játékos a játékteret elhagyta. A tartalék játékvezető, Farkas Ádám közölte velem, hogy a kiállított játékos miközben a játékteret elhagyta, a kijárónál a következőket mondta neki: „Menjetek a Váci utcán kézen fogva!”

Kérdés, az amúgy titkosnak szánt jelentés hogyan került fel a honlapra, és az is, milyen visszhangja lesz a benne foglaltaknak.

Legfrissebb hírek

A kajaknégyes 500-on Európa-bajnok lett; Kopasz Bálint ezren második

Kajak-kenu
6 perce

Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Fradi ellen

Vízilabda
11 perce

Öttusa: szombaton nem született magyar érem a világkupaversenyen

Egyéb egyéni
16 perce

Mire lehet számítani az ausztrál–török meccsen?

Foci vb 2026
18 perce

Simán nyert a Füchse, a Veszprém a harmadik helyért játszhat a férfi kézilabda ifi BL-ben

Kézilabda
24 perce

Retteghetnek a törököktől az ázsiai csapatok

Foci vb 2026
34 perce

Gurisatti Gréta az elveszített BL-döntő után: Ez az én csapatom!

Vízilabda
1 órája

F1, Katalán Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik