NB I: Kiérdemeltük, hogy mi legyünk az elsők – Rossi

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.03.01. 09:57
null
Marco Rossi szerint kiérdemelték az első helyet (Fotó: Földi Imre)
A Videoton hétvégi döntetlenje után immár egyedül vezeti a labdarúgó NB I-es bajnokságot a Budapest Honvéd. A piros-feketékre a szezon egyik legfontosabb hete vár, Marco Rossi vezetőedzőt ez azonban nem rémiszti meg.

„Úgy vélem, ha egy csapat huszonegy forduló elteltével vezeti a bajnokságot, az nem a véletlen műve – mondta Marco Rossi a Nemzeti Sportnak. – Az eddig nyújtott teljesítményünkkel igenis kiérdemeltük, hogy pillanatnyilag mi legyünk az elsők. Azzal persze maximálisan tisztában vagyunk, hogy a folytatásban még ennél is nehezebb dolgunk lesz, de ez nem rémiszt meg bennünket, sőt! A Videoton és a Ferencváros roppant kemény ellenfél, ám addig szeretnénk az élen maradni, ameddig csak lehet!”

 

A következő napokban éppen az említett két csapattal találkozik a Honvéd, a zöld-fehérekkel a Magyar Kupában, a fehérváriakkal a bajnokságban.

„A képlet egyszerű: ha a kupában tovább akarunk jutni, a Fradit le kell győznünk. Szombaton pedig következik az eddigi legfontosabb bajnoki mérkőzésünk. Nem állítom, hogy a Videoton elleni meccs döntővel ér fel, de ha megszereznénk mindhárom pontot, újabb lépéssel közelebb kerülünk céljaink eléréséhez” – mondta az olasz szakember, hozzátéve, a hétvégi összecsapás egyáltalán nem élvez elsőbbséget a kupamérkőzéssel szemben.

„Mindkét meccset ugyanúgy kezeljük, a Ferencváros ellen a lehető legerősebb tizenegyet állítom össze. Bár egy változás biztosan lesz a Debrecent legyőző csapatban: az eltiltott Laczkó Zsoltot Baráth Botond helyettesíti. Az elmúlt évek szisztematikus építkezésének köszönhetően bő a keretünk, immár húsz, többé-kevésbé egy szinten lévő játékossal számolhatok – ha valaki kénytelen kihagyni egy meccset, van, aki helyettesítse. A fizikai állapotunk is megfelelő, bírjuk a kétfrontos csatát.”

A TELJES INTERJÚT – AMELYBEN MARCO ROSSI AZ ELMÚLT HÓNAPOKRÓL, VALAMINT A FRADI LEGYŐZÉSÉNEK KULCSÁRÓL IS BESZÉL – ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

14.30: Budafok (III.)–Érd (III.)
Az első mérkőzésen: 1–2
14.30: Gyirmót–Mezőkövesd
Az első mérkőzésen: 0–0
14.30: Szolnoki MÁV (II.)–Szentlőrinc (III.)
Az első mérkőzésen: 2–0
18.00: Diósgyőri VTK–Ceglédi VSE (II.)
Az első mérkőzésen: 1–0
18.00: Soproni VSE (II.)–Csákvár (II.)
Az első mérkőzésen: 1–2
18.00: Újpest–ZTE FC (II.)
Az első mérkőzésen: 4–1
20.30: Honvéd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 1–2
KORÁBBAN
Vasas–Dorog (NB II) 4–0
Továbbjutott: a Vasas, 6–1-es összesítéssel

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
MÁRCIUS 4. SZOMBAT
15.30: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK
15.30: Gyirmót FC Győr–Szombathelyi Haladás
15.30: Mezőkövesd–Vasas FC
15.30: MTK Budapest–Paksi FC
15.30: Videoton FC–Bp. Honvéd ( Tv: M4 Sport)
18.00: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Budapest Honvéd 21 12 4 5 35–18 +17 40
2. Videoton FC 21 11 5 5 44–20 +24 38
3. Vasas FC 20 10 5 5 31–19 +12 35
4. Ferencvárosi TC 21 8 8 5 34–27 +7 32
5. Mezőkövesd Zsóry FC 21 8 6 7 24–27 –3 30
6. Újpest FC 21 7 9 5 33–31 +2 30
7. Paksi FC 21 6 9 6 23–24 –1 27
8. Szombathelyi Haladás 20 7 5 8 22–25 –3 26
9. MTK Budapest 21 5 8 8 16–25 –9 23
10. Diósgyőri VTK 21 6 3 12 26–42 –16 21
11. Debreceni VSC 21 5 6 10 20–27 –7 21
12. Gyirmót FC Győr 21 3 6 12 9–32 –23 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik