NB I: negyedszer öt számjegyű az FTC-meccs látogatottsága

Vágólapra másolva!
2015.05.10. 20:19
null
Több mint tízezren látták a DVSC Üllői úti vendégjátékát (Fotó: Veres Viktor)
Olvasóink már megszokhatták, hogy a Nemzeti Sport Online a labdarúgó NB I aktuális fordulóját követően a kluboktól összegyűjti a mérkőzések hivatalos látogatottsági adatait. A 27. fordulót valamivel több mint 21 ezren látták, a Ferencváros negyedszer produkált öt számjegyű adatot a szezonban.

 

Kísértetiesen hasonló nézőszámot produkált az FTC hazai meccse a két héttel korábbi bajnokijához képest. Akkor a DVTK-t fogadta a Fradi 10 114 néző előtt, most pedig szinte ugyanennyi drukker (10463 néző) szorított Gera Zoltánéknak a DVSC-Teva ellen rangadón is, amely egyébként színvonalban is kiemelkedett a magyar élvonalból.

A Ferencváros otthoni találkozóin nem szokatlan a tízezer körüli látogatottság – ebben az idényben a mostanival együtt négyszer érte el az öt számjegyű „álomhatárt".

Először az ötödik fordulóban, a Nyíregyháza elleni stadionavató bajnokin voltak tízezer fölött, akkor 12128 néző váltott jegyet az új arénába. Ezután sokáig nem sikerült átlépni ezt a határt, majd a 23. fordulóban az FTC–Újpest derbi mindent felülmúlt a maga 21969 nézőjével, amely nézőcsúcs is ebben az idényben.

Nyíregyházán az Újpest vendégjátékára 3214-en váltottak jegyet. Ez volt a második legmagasabb adat ebben a fordulóban. A legtöbben egyébként a 20. fordulóban váltottak jegyet Nyíregyházán, 5500-an voltak az FTC elleni hazai meccsen.

Az MTK győzelmével – 1–0-ra nyert a Puskás Akadémia ellen – ősszel biztosan indulhat az Európa-ligában. Kanta Józsefék 627 néző előtt ünnepelhették azt, hogy kiharcolták a nemzetközi kupaindulást.

Győrben és Dunaújvárosban majd' kétezren választották szombati programként az NB I-es bajnoki mérkőzést, csakúgy, mint Pakson, ahol a már bajnok Videoton lépett pályára. A forduló legalacsonyabb nézettségét a Lombard Pápa–Pécsi MFC találkozó hozta a maga 497 nézőjével.

A 26. fordulóban a hivatalos adatok szerint 21 381-en voltak az élvonalbeli bajnokikon, ez mérkőzésenként 2673-as átlagot jelent.

LABDARÚGÓ NB I, 27. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Nézőszámok
Május 8., péntek
16.00MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 10 Szilasi Szabolcs627
19.00
Nyíregyháza Spartacus–Újpest FC 2–4 Erdős József
3214
Május 9., szombat
14.00
Dunaújváros PASE–Diósgyőri VTK 0–0
Solymosi Péter1917
16.00
Budapest Honvéd–Kecskeméti TE 2–0 Pintér Csaba
1010
18.30
Lombard Pápa–Pécsi MFC 0–2
Vad II István
497
18.30
Győri ETO FC–Szombathelyi Haladás 3–2 Iványi Zoltán1800
Május 10., vasárnap
16.30
Ferencváros–Debreceni VSC 1–1 Andó-Szabó Sándor10 463
18.30
Paksi FC–Videoton FC 1–0 Berke Balázs
1853
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagLegmagasabb nézőszám
1. forduló
20 4762560
Nyíregyháza–DVSC-Teva: 4828
2. forduló
17 3852173Újpest–DVTK: 3605
3. forduló 26 9693371
FTC–Dunaújváros: 7789
4. forduló
23 1272890
Győri ETO–FTC: 7213
5. forduló
26 080
3260
FTC–Nyíregyháza: 12 128
6. forduló
21 006
2626
DVTK–DVSC-Teva: 5562
7. forduló
18 262
2283FTC–PAFC: 7082
8. forduló
21 8332729
Újpest–FTC: 8500
9. forduló
20 576
2572
FTC–Haladás: 7118
10. forduló
19 8822485
DVTK–FTC: 8625
11. forduló
21 707
2713
FTC–PMFC: 6023
12. forduló
19 0892386
DVSC–FTC: 8157
13. forduló
16 791
2099
FTC–Paks: 6241
14. forduló
17 889
2236
DVTK–Nyíregyháza: 5906
15. forduló
14 589
1823
Videoton–FTC: 6100
16. forduló
13 341
1668
FTC–KTE: 3627
17. forduló
15 830
1979DVTK–Újpest: 5774
18. forduló
16 1422018
Győri ETO–Videoton: 3737
19. forduló
21 9692746
FTC–Győri ETO: 8692
20. forduló
16 9012113
Nyíregyháza–FTC: 5500
21. forduló
21 756
2720
FTC–MTK: 8973
22. forduló
14 185
1773
PAFC–FTC: 3812
23. forduló
32 908
4114
FTC–Újpest: 21 217
24. forduló
15 708
1963Haladás–FTC: 2980
25. forduló
24 419
3052FTC–DVTK: 10 114
26. forduló
18 189
2274
DVSC–Videoton: 6155
27. forduló
21 381
2673
FTC–DVSC: 10 463

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik