NB I: húsz percet játszott – távozik a DVSC szenegáli támadója

D. S. B.D. S. B.
2023.07.29. 10:11
null
Matar Dieye csak húsz percet játszott a DVSC-ben, s most távozott (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-es rajtra készülő Debreceni VSC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy végleg távozik a csapattól a tavaly nyáron igazolt szenegáli támadó, Matar Dieye.

 

A 25 éves támadó tavaly nyáron a horvát Goricától érkezett Debrecenbe, de a hajdúságiaknál mindössze háromszor került az NB I-es meccskeretbe, tavaly ősszel a Fehérvár elleni bajnokin húsz percet játszott, míg idén februárban, a ZTE, illetve ugyancsak a Fehérvár ellen bár nevezve lett, de a kispadról nézte mindkét mérkőzést.

A klub ezt követően kölcsönadta a támadót a finn KuPS-nak, ám ott sem váltotta meg a világot, hiszen a Transfermarkt adatai szerint az élvonalbeli csapatban 74 percet játszott három meccsen, míg a harmadosztályú második csapatban két meccsen kapott 120 percet és ez alatt egyszer volt eredményes.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Brandon Domingues (portugál-francia, Budapest Honvéd), Joao Oliveira (Joao Pedro Abreu de Oliveira, svájci-portugál, Leixoes SC – Portugália, szabadon igazolható), Hamzat Ojediran (nigériai, KF Egnatia Rrogozhinë – Albánia, kölcsön után végleg), Vajda Botond (szlovák-magyar, Diósgyőri VTK, legutóbb kölcsönben: Tiszakécskei LC)
Kölcsönbe érkezők: Alexander Mojzis (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérők:Baranyai Nimród (Mezőkövesd), Kundrák Norbert (Szeged-Csanád GA), Rácz Balázs (Szeged-Csanád GA)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Engedi Márk, Fábián Bence, Takács Bence, Tercza Gergő

Kiszemeltek: Pernambuco (José Vitor Rodrigues da Silva dos Santos, brazil, Kizilzsar – Kazahsztán)
Távozók:Okan Aydin (német-török, szabadon igazolható), Raul Balbarau(román, szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben FC Noah – Örményország), Baráth Péter (Ferencváros, kölcsön után végleg), Sylvain Deslandes (kameruni-francia, szabadon igazolható), Matar Dieye (szenegáli, szabadon igazolható), Kovács Péter, Major Sámuel (Kozármisleny), Sós Bence (Topolyai SC – Szerbia), Saná Gomes (bissau-guineai, Belenenses – Portugália, legutóbb kölcsönben PFK Beroe Sztara Zagora – Bulgária), Varga Kevin (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Peter Olawale
(nigériai, Balzan FC – Málta, legutóbb kölcsönben FC Noah – Örményország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
5 órája

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50