NB I: hosszabbított az újonc csapatkapitánya – hivatalos

2019.05.23. 08:05
Az NB II-ben aranyérmet szerző Zalaegerszegi TE a hivatalos honlapján bejelentette, Babati Benjamin egy évvel meghosszabbította szerződését.

A ZTE-ben nevelkedő 23 éves futballista – akinek édesapja, Babati Ferenc az Újpesttel és az egerszegiekkel is NB I-es bajnoki címet nyert – a mostani idényben 29 másodosztályú mérkőzésen összesen 15 gólt szerzett.

„Nagy álmom vált valóra azzal, hogy szülővárosom csapatával juthattam az NB I-be, ezek után egyértelmű volt, hogy az élvonalban is a kék-fehér színekért szeretnék küzdeni – idézi a ztefc.hu Babati Benjamint. Rengeteget dolgoztunk azért, hogy a legjobbak között játszhassunk, s mostantól azt szeretnénk bizonyítani, hogy az NB I-ben is megálljuk a helyünket. Hat héten keresztül készülünk majd az augusztus harmadikai rajtra, szeretnénk sok győzelemmel, én pedig személyesen minél több góllal és gólpasszal emlékezetessé tenni a következő szezont is.”

„Nagyon örülök a megállapodásnak – így Végh Gábor tulajdonos. – Remélem, hogy Baba ilyen tempóban fejlődik tovább, és az NB I-ben is meghatározó játékosunk lesz.”

Legfrissebb hírek

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20

A DVTK profi szerződést kötött két korosztályos válogatott labdarúgójával

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 14:24

Tavasszal a Serie B-be adta kölcsön az Újpest, most a román élvonalban folytatja

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 07:36