NB I: holland szélső érkezhet Debrecenbe – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.14. 12:49
null
A holland szélső, Justin Mathieu Debrecenbe szerződhet (Fotó: Leeuwarder Courant)
Hollandia legrégebbi újságja, a Leeuwarder Courant információja szerint Justin Mathieu elhagyja az SC Cambuur labdarúgócsapatát, és elképzelhető, hogy Debrecenbe szerződik.

 

 

NB I, TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK, 2018–2019

A 22 éves, tilburgi születésű szélső a helyi Willem II akadémiáján kezdett el futballozni, 2013-ban mutatkozott be a felnőttek között, de az élvonalba kerülést követően klubja előbb az FC Oss, majd a Go Ahead Eagles csapatának adta kölcsön.

2016-ban az FC Oss megvásárolta, majd egy évvel később eladta az ugyancsak második ligás SC Cambuurnak. Mathieu a 2017–2018-as idényben 29 mérkőzésen öt gólt szerzett, a jelenleg is zajló bajnokságban pedig 15 meccsen szintén ötször volt eredményes. A Cambuur húsz forduló után az Eerste Divisie 9. helyén áll.

Távozása nem meglepetés, ugyanis klubja másfél év alatt háromszor is felfüggesztette, legutóbb december elején, így az utóbbi hetekben csak a tartalékokkal készülhetett.

A Leeuwarder Courant úgy tudja, a játékost a Debrecen szeretné tesztelni. „Justin csütörtökig Magyarországon lesz, meg kell várnunk, mi történik” – nyilatkozta a lapnak Foeke Booy technikai igazgató.

Mathieu 2012 októberében és 2013 márciusában összesen hat tétmérkőzésen (Eb-selejtezős csoportkör, majd elitkör) játszott a holland U17-es válogatottban.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Pávkovics Bence
(Újpest FC – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Danilo Szekulics (szerb, Alashkert – Örményország?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Baráth Péter
Kiszemeltek: Hrabina Alex (Cigánd), Nemanja Jevrics (szerb, szabadon igazolható, legutóbb OFK Bacska – Szerbia), Justin Mathieu (holland, SC Cambuur – Hollandia)
Távozók: Ezequiel Calvente (spanyol, szabadon igazolható), Ioan Filip (román, Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Tomás Kosicky (szlovák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
10 órája

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48