NB I: három felkészülési mérkőzést játszik a DVTK

H. K.H. K.
2020.07.10. 10:40
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján adott tájékoztatást a nyári felkészülési programjáról.

A keret július 16-án, csütörtökön találkozik, az első edzésen már ott lesz a gárda eddigi két új igazolása, Hegedűs János és Gheorghe Grozav is.

A DVTK a 2020–2021-es idény rajtja előtt három felkészülési mérkőzést játszik: július 25-én a szlovákiai FK Kosice lesz az ellenfél, majd augusztus 1-jén az Újpesttel találkozik, míg az utolsó, harmadik mérkőzésre augusztus 8-án kerül sor, az ellenfél kiléte viszont egyelőre nem ismert – annyi biztos, hogy NB I-es alakulat lesz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:Gheorghe Grozav (román, Kisvárda – szabadon igazolhatóként),Hegedűs János (Puskás Akadémia – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatérők: Bárdos Bence (Szolnoki MÁV, ?), Géringer Tamás (Kazincbarcika, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Távozók: Boros Gábor, Dusan Brkovics (szerb, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Kisvárda), Óvári Zsolt (érdeklődik iránta: Pécsi MFC), Ternován Patrik, Tóth Barnabás (tiszakécskei kölcsön után szabadon igazolható), Zsolnai Richárd (budafoki kölcsön után FC Ajka)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Egerszegi Tamás (Paks) Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, átadólistára került)

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
18 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40