A Hali és a Loki is bosszankodhat az iksz miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.20. 18:00
null
A Haladás kétszer örült vezetésnek, a Debrecen kétszer egyenlített (Fotó: Földi Imre)
Izgalmas mérkőzésen 2–2-re végzett egymással Sopronban a pályaválasztó Haladás és a Debrecen a labdarúgó NB I 31. fordulójának „Európa-liga-rangadóján”.

 

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ

HALADÁS–DEBRECENI VSC 2–2 (Gaál B. 28., Halmosi 58., ill. Jovanovic 51., Takács T. 67.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Tulajdonképpen Európa-liga-indulási rangadóként is aposztrofálhatjuk a Haladás és a Debrecen soproni összecsapását – micsoda idény, tegyük hozzá gyorsan, hogy két csapat egyetlen idényben háromszor találkozik egymással, és három különböző helyszínen –, hiszen mindkét gárda reménykedhet még a nyári nemzetközi kalandokban.

Leginkább a DVSC, talán ezért is kezdett bátran három támadóval (Tisza Tibor, Holman Dávid, Takács Tamás) Kondás Elemér, amely tény már csak azért is pikáns, mert a szombathelyieknél sérülések és eltiltás miatt az erősen alkalmi jellegű Schimmer Szabolcs, Kovács Lóránt, Jánvári Gábor, Angyal Zsolt védelmi kvartett állt össze. A vendégek főleg a bal oldalukon erőltették a támadásokat, ám a beadások pontatlanok voltak – amikor azonban megtalálta egy beadás Takács fejét, akkor meg a labda kerülte el a kaput.

A Loki mezőnyfölényéből váratlanul kibontakozott egy Halmosi Péter-léc, majd a vezetést is megszerezte a Haladás, Gaál Bálint okosan küldte a kapuba az elé pattanó labdát. 1–0!

A mérkőzés pontatlan középtávoli lövésekkel folytatódott, majd a szünet után gyors gólváltással: előbb Aleksandar Jovanovic lőtte ki az ötös elől a jobb felsőt, parádés mozdulattal (1–1), majd az egykori debreceni Halmosi Péter érkezett a legjobban egy kipattanóra (2–1) – ám, hogy ne sokáig örüljön a házigazda, arról Takács Tamás gondoskodott, nem meglepő módon fejes góllal (2–2).

A hajrában a vendégek igyekeztek jobban, és mindkét csapat kihagyott egy-egy ziccert – újabb olyan döntetlen született a bajnokság hajrájában, amely után egyik fél sem lehet igazán elégedett.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 31 23 3 5 66–21 +45 72
2. MTK Budapest 31 14 9 8 39–30 +9 51
3. Videoton FC 31 15 4 12 34–29 +5 49
4. DVSC-Teva 31 13 10 8 45–33 +12 49
5. Szombathelyi Haladás 31 12 11 8 30–34 –4 47
6. Újpest FC 31 11 12 8 40–32 +8 45
7. Budapest Honvéd 31 11 7 13 37–36 +1 40
8. Paksi FC 31 11 7 13 37–37 0 40
9. Diósgyőri VTK 31 10 8 13 36–42 –6 38
10. Puskás Akadémia FC 31 6 10 15 33–49 –16 28
11. Vasas FC 31 7 5 19 29–54 –25 26
12. Békéscsaba Előre 31 6 8 17 24–53 –29 26

 

31. FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Nézőszám
Április 19., kedd
20.00
Békéscsaba–Vasas 1–1
Karakó Ferenc
Április 20., szerda
18.00Haladás–DVSC-Teva 2–2Erdős József
19.00
MTK–Puskás Akadémia 0–1Vad II István
19.00
Újpest–Paks 1–1
Berke Balázs
19.00
DVTK–Honvéd 1–2
Iványi Zoltán
20.00
Videoton–Ferencváros 1–0Solymosi Péter
A bajnokság állását itt nézheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik