NB I: Ha nem vagy boldog, hogy a kapuba lőttél, hagyd abba! – Nikolics

Vágólapra másolva!
2020.05.19. 15:11
null
Nikolics Nemanjának (jobbra) mindegy, van-e tét vagy nincs – gólt akar szerezni (Fotó: Dömötör Csaba)
Nikolics Nemanja jószerével minden találatára emlékszik – a Magyar Kupa-trófea még hiányzik a gyűjteményéből, reményei szerint már nem sokáig.

 

Gólszerző: Nikolics Nemanja.

Csak felkészülési mérkőzést volt a ZTE és a Mol Fehérvár FC között (a vendégek 1–0-ra győztek), bár a kérdés az: csak vagy „csak” edzőmeccs?

„Más érzés hetvenezer ember előtt gólt rúgni, és más hetven ember jelenlétében – mondta lapunk érdeklődésére Nikolics Nemanja, a fehérváriak támadója. – Nekem mégis azonos értékűek a góljaim. Amint megérkeztünk Egerszegre, Juhász Rolanddal megállapítottuk, legutóbb a serdülőben esett meg, hogy a buszból egyenesen a pályára mentünk. Ez a helyzet, semmi sem lehet kifogás, utaztunk és kész: gyerünk a pályára, és máris koncentráljon mindenki! Ez új helyzet, persze jó hozzászokni – így volt régebben a Vidiben, a Legiában és az Egyesült Államokban is –, hogy a meccs előtti napon az edzés után irány a szálloda, közös vacsora, együtt reggelizünk, átmozgató edzés, taktikai megbeszélés, aztán meccs. Most átírta az élet a felvezető időszakot, de ez nem mentség semmire, a karantén hatvan napjában azon voltam, bármikor folytatódik a bajnokság, készen álljak a feladatra.”

Visszatérve a szombati gólhoz: sohasem titkolta, lételeme a kapuba találni, és természetes, ha szép emlékeket idéz benne a korábbi gólok megtalálása.

„Ha örülsz egy gólnak, az azt is jelenti, neked fontos a meccs, vagyis kellően rá tudtál hangolódni. Ez a kulcs – magyarázta a 32 éves csatár. – Ha nem vagy boldog attól, hogy a kapuba lőttél, hagyd abba! Akkor nem érdekel már a futball, nem érdekel, hogy nyersz vagy veszítesz – és akkor nincs is értelme. Ezért igenis tudok örülni annak, amelyet a ZTE ellen lőttem. Nem tétmeccs, de ha megnézi valaki, kivártam, megelőztem a védőmet, kitaláltam, hova jöhet a labda, a levegőből, kinyúlva, spiccel értem el, nem szokványos mozdulat, ezért is tud örömöt adni. Mert jól érkeztem, jól számoltam, éreztem az ütemet, és el is találtam a labdát. A karanténidőszak egyik szombat estéje jut eszembe: a klubnál dolgozó egyik barátom pendrive-ra kiírta az összes, Vidi-mezben szerzett gólomat: Ligakupa, nemzetközi találkozók, kupameccsek és persze főleg bajnoki, százharminc gól került rá. A gyerekek már elaludtak, én meg kinyitottam egy üveg bort, és megnéztem a régi felvételeket. A Vasas ellen lőtt dupla valahogy kimaradt, de amikor megláttam, beugrott, mi történt – gyirmóti, tatabányai Ligakupa-csoportmeccsek, senki sem emlékszik rájuk talán, de én nagyon is. Jó este volt, maradjunk ennyiben, és nem csak azért, mert finom volt a bor.”

A folytatás egyre közelebb – szombaton és kedden a Mezőkövesd elleni MK-elődöntőt játssza le a Mol Fehérvár FC, és nem titok, a visszavágón az egy héttel későbbi keddet, a június 2-án esedékes döntőt célozza meg Joan Carrillo vezetőedző együttese.

„Hosszú szünet, majd tíz nap leforgása alatt kupát nyer az egyik csapat – folytatta a 27-szeres válogatott játékos. – Itthon a harmadik döntőm lehetne, és csak a Magyar Kupa-győzelem hiányzik a gyűjteményemből. A Kecskemét és a Ferencváros elleni fináléban ott voltam, sajnos mindkettőt elbuktuk, ráadásul nemcsak a gólok maradnak meg az emlékezetemben: a Fradi ellen volt egy nagy helyzetem még nulla nullánál, máig bánt, hogy nem ment be... Már tudtam, hogy elköszönök a klubtól, az érzelmeim elragadtak, nem tudtam úgy összpontosítani a meccsre, ahogyan szerettem volna. Ha visszamehetnék az időben, azt a döntőt játszanám le újra – a mai eszemmel. A Legia színeiben viszont voltam kupagyőztes, szóval nagyon motivál, hogy a hétvégén ismét harcba szállhatunk a Magyar Kupáért.”

MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Szombat

Mezőkövesd–Mol Fehérvár* 18.00
MTK Budapest–Bp. Honvéd* 20.05
Élő közvetítés: *M4 Sport
A visszavágót május 26-án rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik