NB I: Ha nem tudjuk bővíteni a keretet, végünk lesz – Miriuta

Vágólapra másolva!
2019.10.06. 11:42
null
A játékvezető sárga lapot is kiosztott Miriutának (<strong>Fotó</strong>: Meder István)
Ahogy az NB I-es fordulók kapcsán megszokhatták, összegyűjtöttük egy helyen az edzői értékeléseket, melyekben – többek között – a Kisvárdát irányító Miriuta László elmondta, hogy mindenképpen szükség lesz télen a keret bővítésére, míg a DVTK mestere, Feczkó Tamás egy felháborító tévedésről beszélt.

A MOL FEHÉRVÁR–DEBRECENI VSC MÉRKŐZÉS EDZŐI ÉRTÉKELÉSEIT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

DIÓSGYŐRI VTK–PUSKÁS AKADÉMIA 1–1

FECZKÓ Tamás, a DVTK vezetőedzője:
– Mintha az első félidőben túlzottan óvatosan futballozott volna a DVTK…
– Szerintem jól kezdtük a meccset, voltak lehetőségeink, ám utána valóban átadtuk a területet a vendégeknek, megpróbáltuk belekényszeríteni a Puskás Akadémiát olyan szituációkba, amelyek végén kontraakciókat tudunk vezetni. Sajnos nem sikerült, mert pontatlanok voltak a passzok.

– Mit szól a hosszabbítás perceiben történtekhez?
– Bosszantó, hogy egy tévedés miatt nem szereztük meg a három pontot, és felháborít, hogy több ember egész heti munkája kárba veszett emiatt. Persze nekünk is voltak hibáink, ennek ellenére büszke vagyok a játékosaimra, mert fegyelmezetten, jó mentális állapotban futballoztak.

– A jó cseréknek mennyire tudható be a vezetés megszerzése?
– Motivált és jó állapotban lévő futballistákkal dolgozhatok, nem véletlen, hogy a csereként beálló Florent Hasani és Szerhij Sesztakov döntő érdemeket szerzett a gólunk megszerzésében.

HORNYÁK Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője:
– Úgy tűnt, a csapat rendkívül kényelmesen futballozott. Egyetért?
– Elismerem, szenvedés volt a mai meccs. Kicsit mást vártam a Diósgyőrtől, például azt, hogy – ismerve a vezetőedző filozófiáját – támadóbb felfogásban futballozik, ehelyett védekezett, mi pedig kilencven percig nem tudtuk feltörni a védelmi reteszt, amire majdnem ráfizettünk.

– Minek tulajdonítja, hogy nem sikerült egyszer sem a hazai védelem mögé kerülni?
– Elsősorban annak, hogy Urblík József és Josip Knezevic gyengén futballozott a középpályán, s nem tudtak használható labdákat passzolni a szélsőknek, azaz nem azt csinálták, amit megbeszéltünk.

– A Puskás Akadémia a tabella negyedik helyén áll, vagyis elégedett is lehetne.
– Tudomásul kell venni, hogy még a munka elején járunk. Két hónap alatt nem lehet topcsapattá formálni egy együttest. Szerényen dolgozunk, és lassú ütemben haladunk céljaink felé.

ÚJPEST FC–MEZŐKÖVESD 1–2

Nebojsa VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője:
– Győzelem Fehérváron a listavezető ellen, majd vereség pályaválasztóként, miért ennyire kétarcú az Újpest?
– Megérdemelten győzött a Mezőkövesd. Jól építette fel az akcióit, és gyönyörű gólt szerzett – még akkor is szép volt, ha úgy éreztem, egy kicsit a semmiből jött. Előtte nem játszottunk rosszul, voltak ügyes akcióink, de onnantól, hogy hátrányba kerültünk, nagyon nehéz dolgunk volt.

– A második félidőben sokkal többet birtokolták a labdát – hiába.
Időnként odanyomtuk az ellenfelet a kapuja elé, de nem voltak igazán kidolgozott akcióink, megfelelő lövőhelyzeteink, az ellenfél nagyon stabilan, zártan védekezett. Azt gondolom, egy pontot megérdemeltünk volna, de a támadójátékunkból hiányzott a kellő agresszivitás.

– Hogy érzi magát a mérkőzés után? Fáradt? Fásult? Szomorú? Ideges?
– Természetesen csalódott vagyok, sajnálom, ami történt. Elvesztettük a mérkőzést, így nincs jó kedvem, nem is lehet. Ami igazán bánt, az az első gól, mert készültünk arra, hogy az ellenfél ilyen figurákkal próbálkozik, a pénteki edzésen is szóba került, mégsem tudtuk elkerülni.

KUTTOR Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője:
– A jelek szerint nem viselte meg csapatát a Bp. Honvédtól elszenvedett hazai vereség.
– Minden mérkőzésen győzelemre törekszünk, de minden egyes alkalommal el kell találni, hogy az aznapi ellenféllel szemben mi lehet a sikeres stratégia. Úgy éreztem, az első félidőben megleptük azzal az újpestieket, hogy nagyon magasan, egészen fent kezdtünk védekezni.

– A szünet után már az önök térfelén folyt a játék, ez volt a szándékuk, vagy erre kényszerültek?
– Az Újpest nem rossz csapat, sok ellenfelére rá tudja erőltetni az akaratát, ebben az időszakban is uralta a mérkőzést, mi pedig próbáltuk őrizni az előnyt, és arra törekedtünk, hogy ha labdát szerzünk, próbáljunk gyors kontratámadásokat vezetni.

– Ebben a bajnokságban négy idegenbeli mérkőzésen tizenkét pontot szereztek – mi a titok?
– Nincs különbség, hogy otthon vagy vendégként lépünk pályára, nyerni akarunk. Nem tizenegy, de nem is tizenöt, inkább huszonöt azonos értékű labdarúgóra van szükségünk, nálunk nincsenek cserejátékosok, mindenki ugyanolyan fontos. Ezért boldog vagyok, hogy akik beszálltak, hozzá tudtak tenni csapatunk teljesítményéhez.

KISVÁRDA–ZTE FC 3–3

MIRIUTA László, a Kisvárda vezetőedzője:
– A szünetben még reménytelen volt a pontszerzés is, majd a kezükben volt a győzelem…
– Mit is mondjak megint egy ilyen meccs után? Katasztrofálisak voltunk az első félidőben, két buta gólt kaptunk, ezekre nem találok magyarázatot. A szünetbeli cserék jól sikerültek, átvettük a kezdeményezést, olyan hozzáállással és agresszivitással játszottunk, amilyennel az első félidőben is kellett volna. Sorra szereztük a gólokat, de kilenc ember ellen már meg kellett volna nyernünk a meccset.

– A játékvezető lappal figyelmeztette a heves reklamálásért. Elégedetlen a bíráskodással?
– Én egy szót sem szóltam, amiért a Zalaegerszeg két tizenegyest is kapott, buta hibákat követtünk el, magunkra lehetek csak mérges. De örültem volna, ha cserébe mi is megkapjuk azt a tizenegyest a végén, ami nekünk járt volna.

– Úgy láttuk, fiatal játékosa, Hej Viktor sírva ment be az öltözőbe.
– Hibázott, és nagyon a lelkére vette. Vigasztaltam, hogy Theodorosz Beriosz rutinos játékos, mégis benne volt két gólban. A baj továbbra is az, hogy kevesen vagyunk, csak öt játékos jutott a kispadra, de közülük is kettő valójában sérült volt. Ha nem tudjuk a télen bővíteni a keretet, végünk lesz, ezt őszintén megmondom.

DOBOS Barna, a ZTE vezetőedzője:
– Félig teli vagy félig üres a pohár?
– Érzelmi hullámvasút volt a mérkőzés. Az első félidőben megérdemelt kétgólos előnybe kerültünk, de a szünet után a hazai csapat tempót váltott, nagyon keményen védekezett, már a labdakihozataloknál letámadott minket, és ezekkel sok problémát okozott. Állt nekünk is a meccs, aztán három-kettőnél mindenki elkönyvelte már, hogy kikapunk – az erőnket bizonyítja, hogy vert helyzetből talpra álltunk.

– Mind a három gólt fejesből kapták. Nem számított rá, hogy ilyen nyomás alá kerülnek a belső védői?
– A második félidőben rendre akadálytalanul érkezett a labda a kapunk elé a szélekről, szinte felkínáltuk a lehetőséget a beadásokra, és a hazaiak éltek is ezekkel a lehetőségekkel. Ezen mindenképpen javítanunk kell.

– Mekkora gondot jelent, hogy alig maradt védője a következő meccsre? Tamás Krisztián sérült, Bolla Bendegúzt és Devecseri Szilárdot kiállították.
– Nem könnyű a helyzetünk, de valahogy meg kell oldanunk, mint ahogy megoldottuk a Ferencváros ellen is. Abban azért bízom, hogy Tamás Krisztián a következő meccsen már bevethető lesz.

PAKSI FC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–1

Tomiszlav SZIVICS, a Paks vezetőedzője:
– Mint éhezőnek a falat kenyér, úgy kellett csapatának a győzelem.
– Nagy volt a nyomás rajtunk. Böde Dániel és Bartha László is hiányzott, ráadásul jó Kaposvár ellen kellett futballozni. Nyolcvan percig kontrolláltuk a mérkőzést, az utolsó tízben már nem. Az első játékrészben két-három gólt is szerezhettünk volna, de kihagytuk a lehetőségeket, aztán gólt kaptunk. Sikerült felállnunk, s bár a végén szerencsénk is volt, megérdemelten nyertünk. A sors talán visszaadott valamit abból, amit legutóbb elvett.

– A szünetben, amikor hátrányban volt a csapata, mi hangzott el az öltözőben?
– Higgadtan beszéltem a játékosokhoz. Elmondtam, hogy fel kell állnunk, meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek. Éreztem, hogy van keresnivalónk, hiszen sok helyzetet alakítottunk ki.

– Rengeteg minden történt a mérkőzésen: egy edzőnek mennyire nehéz ilyenkor higgadtnak maradnia?
– Valóban nehéz pillanatokat éltem át. Győzelmi kényszerben voltunk, a hitet át kellett adni a játékosoknak. Alázatosan küzdöttek, nagy hősök ők…

DISZTL László, a Kaposvár vezetőedzője:
– Közel jártak a bravúrhoz, mégis pont nélkül maradtak.
– Nehéz mit mondani. Küzdelmes, izgalmas mérkőzést játszottunk, amelyben benne volt a győzelmünk. Az első játékrészben stabilan játszottunk, megszereztük a vezetést, a második játékrész elején azonban két gólt is kaptunk, és bár utána is mindent megpróbáltunk, nem sikerült újra betalálnunk. Egy pontot mindenképpen megérdemeltünk volna. Minden játékos küzdött, alázattal futballozott, de sokadszor nem kapjuk meg a tiszteletet, amelyet ez a csapat, ez a klub megérdemel.

– Egyetért azzal, hogy ugyanúgy a második félidő elején bukták el a párharcot, mint legutóbb idegenben a Puskás Akadémiánál?
– Igen, ez a helyzet. Tudtuk, hogy a Paks nagy erőket mozgósít, de az első gólját egy lepattanó labdából szerezte, majd jött egy nagy egyéni hiba. A hajrában voltak lehetőségeink, de kimaradtak.

– Az egyéni hibák miatt nem először kell nagy árat fizetniük.
– Azért egyre kevesebb a hiba, ugyanakkor az is igaz, ha hibázunk, akkor látványosra sikerül. Ha mi hibázunk, abból mindig rosszul jövünk ki, de a folytatásban is becsülettel dolgozunk.

NB I, 2019–2020, 8. FORDULÓ
OKTÓBER 5., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Újpest FC–Mezőkövesd 1–2
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion
Berke Balázs2248
Kisvárda–ZTE 3–3Kisvárda,
Várkerti Stadion
Pintér Csaba
2280

Paksi FC–Kaposvár 2–1

Paks,
Városi Stadion
Bogár Gergő
1109
DVTK–Puskás Akadémia 1–1Miskolc,
DVTK Stadion
Erdős József2302
Mol Fehérvár–DVSC 2–1
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó
Iványi Zoltán3301
OKTÓBER 6., VASÁRNAP
16.00:Budapest Honvéd–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)

Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Andó-Szabó Sándor
GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC87119– 6+1321
2. Mezőkövesd Zsóry FC86212– 7 +518
3. Ferencvárosi TC65110– 5 +515
4. Puskás Akadémia FC842213– 8 +514
5. Újpest FC831412–14 –210
6. Kisvárda831411–14 –310
7. Paksi FC8314 9–13 –410
8. Debreceni VSC73414–13 +1 9
9. Zalaegerszegi TE FC822414–12 +2 8
10. Diósgyőri VTK8215 6–15 –9 7
11. Budapest Honvéd72510–15 –5 6
12. Kaposvári Rákóczi FC826 7–15 –8 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik