Emberhátrányban fordított a Győr és már harmadik

Vágólapra másolva!
2013.12.08. 18:30
null
A Győr emberhátrányban fordított a Haladás ellen (Fotó: Havran Zoltán)
A labdarúgó NB I 17. fordulójában az ötödik Győri ETO a negyedik Haladást fogadta. A vendégek a 35. percben, Rafe Wolfe kiállítása után Radó András büntetőjével szereztek vezetést. A hazaiak azonban a második félidőben előbb Leandro Martínez találatával egyenlítettek, majd Nemanja Andrics góljával emberhátrányban fordítottak is.

Érdekes volt az év utolsó bajnokiján résztvevő két csapat helyzete: a vendég szombathelyiek a negyedik, a győriek az ötödik helyen álltak a tabellán a forduló előtt, de mindkét csapatnak ugyanannyi pontja volt (27), csakúgy mint a harmadik helyen álló Diósgyőrnek. Mivel utóbbi döntetlent játszott, így az a gárda, amelyik megnyeri a két csapat meccsét, a harmadik helyen töltheti a telet, a vesztest viszont még a Videotont legyőző Ferencváros is megelőzi. Döntetlen esetén minden marad a régiben.

A tét nagyságának „megfelelően" nem estek egymásnak a csapatok, igazából taktikai tapogatózást láthattunk a meccs elején. A hazaiak ugyan megpróbáltak támadásokat vezetgetni, de a fegyelmezetten védekező szombathelyiek ezeket még csírájában elfojtották. Bár szórványosan voltak távoli lövési kísérletek – Lázok János szabadrúgásból, Predrag Bosnjak akcióból – az első igazi helyzetre azonban 25 percet kellett várni, amikor Rudolf Gergely labdavesztése után Németh Márió tört kapura, s a 16-os bal csücskétől lőtt, Lubos Kamenár szögletre mentett. Az ellentámadásnál Rudolf lőtt 14 méterről, nagy helyzetből a kapu fölé.

Az igazi fordulat azonban a 34. percben következett be, amikor Ugrai Roland törhetett egyedül a kapu felé, akit Rafe Wolffe a 16-os közelében utolért, majd lerántott. Iványi Zoltán kiállította a vétkest és büntetőt ítélt, amelyet aztán Radó András váltott gólra (0–1).

A gól- és emberelőnye tudatában a szombathelyiek ezután bátrabban kimerészkedtek, s ennek a 44. percben kis híján meg is lett az eredménye: Ugrai egy remek csel után adta be a labdát, amelyet az érkező Németh Márió csak kevéssel lőtt a kapu fölé.

A kényszerhelyzetben lévő győriek cseréltek a szünetben és fel is pörgött a játékuk: előbb Marek Strestík pörgetését védte üggyel-bajjal Rózsa Dániel, aztán Rudolf és a csereként beállt Nemanja Andrics életerős lövése szállt kevéssel a kapu mellé. A győri próbálkozásainak a 70. lett meg a gyümölcse, amikor Andrics lövése ugyan elakadt Rózsában, de továbbcsorgott a gólvonal felé, s a szemfüles Leandro Martínez 15 centiről kiegyenlített (1–1).

És ha egyszer egy üzlet beindul: négy perccel Andrics a gólpassza után a szerb támadó a 16-os bal csücskénél kicselezte Tóth Pétert, majd jobbal a kapu bal alsó sarkába bombázott, emberhátrányban fordítottak tehát a győriek (2–1).

Innentől persze a győrieknek volt ráérősebb, s bár Radó fejesét Kamenár nagy bravúrral fogta a gólvonalon, több nagy helyzet már nem akadt a vendégek előtt. A bajnoki címvédő győriek így bravúros fordításukkal kivívták, hogy a harmadik helyen telelhessenek.

„Elszúrtuk ezt a mérkőzést – nyilatkozta Artner Tamás, a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek. – Az első félidőben megszereztük a vezetést, létszámfölényben voltunk, a második félidőben viszont a Győr fölénk kerekedett, nem tudtuk kihasználni a létszámfölényünket. Itt hagytunk három pontot Győrben. Direkt kértük, hogy tartsuk meg a labdát, eggyel többen vagyunk, futballozzunk, erre nem kezdtünk el futballozni, sajnos átadtuk a kezdeményezést, és a futball ilyen: ha átadjuk a kezdeményezést, akkor meg fog minket büntetni. Meghatározó játékosaink hiányoztak, őket nagyon nehezen tudjuk pótolni. Nagy valószínűséggel ha egy vagy kettő tud közülük játszani, akkor megnyertük volna a mérkőzést, így sajnos nem tudtuk. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, akik óriási szurkolást csináltak. Az egész őszi szezont megköszönöm a játékosaimnak, mert annak ellenére, hogy ma kikaptunk, azt hiszem, le a kalappal előttük, és a szurkolóink előtt is.”

„A mérkőzés előtt is megmondtam, hogy egy nagyon jó csapat jön hozzánk. Nagyon nagyot hibáztunk az első félidőben, amiből kaptuk a gólt. Igaz, hogy két labda volt a pályán, és az egyik játékosom arra figyelt, hogy kirúgja, hiszen innen, kintről is szóltak, hogy rúgja ki. Beindítottak, abból kaptunk egy tizenegyest, vezetést tudtak szerezni, és hátrányba kerültünk, de azt gondolom, hogy amit utána tett a csapat, az önmagáért beszél. Amit léptünk rendszerben, arra nem tudott a Haladás reagálni, illetve a játékosok nagyon jól megoldották, amit a félidőben megbeszéltünk és kértünk. Az egész félévhez külön gratulálni kell a csapatnak, hiszen igaz, hogy sok kritikák kaptunk a BL-ből való kiesés miatt, de ott is megpróbáltunk mindent megtenni, egy erősebb csapattól kaptunk ki. Az idény elején néha nem volt szerencsénk, márpedig a futballhoz szerencse is kell, és mindig nem nyerhet a csapat, de akkor is tette becsülettel a dolgát. Itt a végén már kezdtünk kiegyenesedni, visszatértek sérültjeink – bár közben mások meg kidőltek –, de összességében ma is megmutatta ez a csapat, hogy hány rendszerben és milyen jól tud futballozni” – mondta Pintér Attila, mielőtt egész Magyarországnak kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánt.

PÁTKAI MÁTÉ SZERINT LŐTÁVOLBAN VAN A GYŐRI CÍMVÉDÉS

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


NB I
17. FORDULÓ
Győri ETO–Haladás 2–1
(Martínez 70., Andrics 74., ill. Radó 35. – 11-esből)
Győr, ETO Park. Vezeti: Iványi Zoltán
ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA


AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 17 11 4 2 41–19 +22 37
2. Videoton FC 17 10 3 4 33–15 +18 33
3. Győri ETO 17 8 6 3 27–19 +8 30
4. Diósgyőri VTK 17 7 7 3 29–21 +8 28
5. Ferencváros 17 8 3 6 27–26 +1 27
6. Haladás 17 7 6 4 27–21 +6 27
7. Pécsi MFC 17 7 4 6 27–27 0 25
8. Lombard Pápa FC 17 7 2 8 21–24 –3 23
9. Budapest Honvéd 17 6 5 6 23–21 +2 23
10. Újpest FC 17 5 6 6 30–31 –1 21
11. Kecskeméti TE 17 5 6 6 24–31 –7 21
12. Mezőkövesd 17 5 3 9 21–31 –10 18
13. MVM Paks 17 4 5 8 21–29 –8 17
14. Puskás Akadémia FC 17 4 5 8 21–32 –11 17
15. MTK Budapest 17 3 6 8 18–21 –3 15
16. Kaposvári Rákóczi 17 2 3 12 15–37 –22 9

LABDARÚGÓ NB I, 17. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
December 6., péntek
19.00
Mezőkövesd–Debreceni VSC-Teva 2–2Vad II István
December 7., szombat
14.00

Újpest FC–Puskás Akadémia FC 3–3

Solymosi Péter
16.00
KTE-Phoenix Mecano–Kaposvári Rákóczi 2–1 Becséri Dániel
16.00
Pécsi MFC–MVM-Paks 1–1Kassai Viktor
18.00
MTK Budapest–Diósgyőri VTK 2–2 Bognár Tamás
20.00
Lombard Pápa–Budapest Honvéd 1–0Erdős József
December 8., vasárnap
16.30
Videoton FC–Ferencváros 2–3
Andó-Szabó Sándor
18.30
Győri ETO FC–Szombathelyi Haladás 2–1 Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik