NB I: Gólkirály akarok lenni! – Radó András

2020.05.28. 10:04
null
Radó Andrást motiválja a gólkirályi cím (Fotó: Meder István)
Radó András, az NB I-ben szereplő ZTE támadója a klub hivatalos honlapján adott egy interjút, amelyben elárulta, motiválja a gólkirályi cím, de számára az a legfontosabb, hogy az élvonalban maradjon a csapat.

 

Radó András eddig 10 gólt szerzett a labdarúgó NB I-ben, amellyel a góllövőlista második helyén áll. A ZTE támadója szerint a „minifelkészülés” jól sikerült – és az edzőmeccsek is jól jöttek neki és a csapatnak is –, így ott folytatná, ahol abbahagyta. Csak Lanzafame előzi meg a zalaegerszegi csatárt, ő azonban mindent meg fog tenni, hogy a legtöbb gólja neki legyen a ligában.

„Egyértelműen motivál, már csak azért is, mert ha sikerül gólokat rúgnom, azzal a csapat eredményességét is segítem. Az elsődleges cél a csapat sikeres szereplése és az, hogy a biztos bennmaradás mielőbb meglegyen, de e mellett egyéni célom, hogy gólkirály akarok lenni! Ez egy nagy lehetőség, amit szeretnék kihasználni és bekerülni ezzel a klub történelmébe” – mondta Radó.

A 26 esztendős játékos jól beilleszkedett a ZTE-be, s bár egyénileg elégedett, a csapat jóval előrébb is tartózkodhatna a tabellán. Elmondta, nem lesz könnyebb a kék-fehér gárda dolga a hátralévő meccseken, hiszen a zárt kapu nagy hátrányt jelent a Zalaegerszegnek.

„Sorozatosan nézők nélkül játszani nem lesz könnyű, főleg, hogy Zalaegerszegen a hazai mérkőzéseinkre mindig sokan látogatnak ki, és idegenbe is szép számban kísértek el minket a drukkerek, elég csak a nyári, kaposvári győzelmünket említeni. Ez mentálisan nem egyszerű dolog, hiányozni fognak a szurkolók, de nem tehetünk mást, alkalmazkodnunk kell ehhez a helyzethez” – folytatta Radó.

Radó előretekintett a Kaposvár elleni ütközetre is.

„A Kaposvár eléggé le van szakadva, így abba a kategóriába tartozik, amely csapat ellen mindenképpen be kell húznunk a három pontot ahhoz, hogy már most el tudjunk lépni a kiesőzónából. Az nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy ez lesz az újrakezdés utáni első bajnokink, ezúttal nekünk lesz nagyobb vesztenivalónk, úgy kell hozzáállnunk a meccshez, hogy lehetőleg szép játékkal, de bármi áron győzzünk” – tette hozzá a ZTE csatára.

A gólerős támadó arról is beszélt, hogy a sok tesztnek köszönhetően nem tart a koronavírustól, és természetesen a bennmaradásról is bővebben nyilatkozott.

A teljes interjút IDE KATTINTVA tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

Az Ajka a Magyar Kupa 4. fordulójának első továbbjutója

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 15:37

Labdarúgás: kikapott Svájctól a leány U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 13:29

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51