Újra szárnyal az NB I-ben a Fradi, három gól a Loki-kapuban

2015.11.28. 17:55
null
Újra szárnyal a Ferencváros (Fotók: Korponai Tamás)
A Ferencváros a második félidőben három gólt szerezve könnyedén győzött a Debreceni VSC ellen a labdarúgó NB I 17. fordulójának záró mérkőzésén.

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

Ferencváros–Debreceni VSC-Teva 3–0 (Ramírez 66., Gera 78. – 11-esből, Radó 87.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Ugyan három csatárral kezdett a Ferencváros otthonában a Debrecen, de az Ibrahima Sidibe, Balogh Norbert, Adamo Coulibaly trió az első félidőben összesen egy (pozitívan) emlékezetes tettet hajtott végre: Sidibe szerelte becsúszva tüneményesen kapuja előtt a ziccerben lévő Böde Dánielt.

Balogh igyekezett, de igen pontatlanul futballozott, a várva várt Coulibaly pedig csodásan alakította az árnyékéket, mert tényleg csak árnyéka volt korábbi önmagának. Nem remekeltek a hazaiak sem, főleg az első harminc percben, de aztán szép lassan belelendült Gera Zoltán, és húzta magával az egész csapatot, ám társai vagy pontatlanul céloztak az adódó lehetőségek alkalmával, vagy a lelkesen és hasznosan futballozó Mészáros Norbert, Dusan Brkovics debreceni védőpáros mentett.

Egészen a 66. percig állta a páros a sarat, akkor azonban első súlyos védelmi hibáját Cristian Ramírez kihasználta. Remekül húzott balról középre, majd jobbal a kapuba ágyúzott: 1–0!

A vendégmester, Kondás Elemér a hajrá felé közeledve bátor változtatásra szánta el magát, Coulibalyt ugyanis Geoffrey Castillionra, Bódi Ádámot pedig Tisza Tiborra „cserélte", és innentől kezdve olykor hamisítatlan 4–2–4-ben támadt a Loki.

Ramírez törte meg a jeget
Ramírez törte meg a jeget

Hiába, mert fizikailag és szellemileg is elfáradtak a hajdúságiak, az egykori Fradi-játékos, Aleksandar Jovanovic teljesen fölöslegesen összehozott egy büntetőt, amelyet Gera Zoltán értékesített (2–0), majd a 11-esben is főszereplő, csereként beálló Radó András bombagólja feltette a zöld-fehérek második félidejére a koronát. 3–0, amikor sebességet váltott a Fradi, esélye sem maradt a pontszerzésre a DVSC-nek.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

MESTERMÉRLEG

„Egy hét alatt azért nem veszítettük el a formánkat – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Nincs a világos olyan csapat, amely egy szezon alatt nem veszít el egy mérkőzést sem. Ami a Debrecen elleni meccset illeti, láthattuk, hogy a fiúk elég erősek, hogy kilencven percig tudjanak játszani.”

„Győzelemre készültünk – árulta el Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője. – Ehhez azonban nem szabad ilyen hibákat elkövetni. Kicsit figyelmetlenek vagyunk a védekezésben. Ez van, ilyenkor még Radó lövése is beakad.”

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 14 1 1 35–7 +28 43
2. Paksi FC 16 8 5 3 24–13 +11 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 20–15 +5 25
4. Videoton FC 16 8 8 19–17 +2 24
5. Újpest FC 16 6 6 4 23–17 +6 24
6. DVSC-Teva 16 6 6 4 22–17 +5 24
7. Szombathelyi Haladás 16 6 6 4 12–15 –3 24
8. Budapest Honvéd 16 5 5 6 20–22 –2 20
9. Diósgyőri VTK 16 4 4 8 16–27 –11 16
10. Puskás Akadémia FC 16 3 6 7 21–25 –4 15
11. Békéscsaba Előre 16 3 2 11 16–37 –21 11
12. Vasas FC 16 3 1 12 12–28 –16 10
17. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető Nézőszám
November 28., szombat
15.30 Vasas–Puskás Akadémia 2–4
Vad II István
15.30 Honvéd–Békéscsaba 3–2 Szabó Zsolt
15.30 Haladás–Újpest 0–3 Solymosi Péter
15.30 DVTK–Paks 1–1 Farkas Ádám
15.30 Videoton–MTK 1–0 Bognár Tamás
18.00 FTC–DVSC 3–0Kassai Viktor
Legfrissebb hírek

Női NB I: az FTC legyőzte az ETO FC-t, és visszaállt az élre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 22:33

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06

Lenny Joseph: Még semmi sem dőlt el!

Európa-liga
2026.03.13. 15:01

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

Wayne Rooney: Robbie Keane helyében nem hagynám el a Ferencvárost a Tottenhamért

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 11:57

Gróf Dávid: Robbie Keane mondta, hogy ne ünnepeljünk

Európa-liga
2026.03.13. 09:25
Ezek is érdekelhetik