NB I: Fáj, hogy el kellett hagynom a Honvédot - Botis

Vágólapra másolva!
2012.06.02. 11:53
Címkék
Ódákat zengtek róla, hátba veregették, sőt még egy jófajta magyar pezsgőt is bontottak a tiszteletére az öltözőben, kimagasló teljesítménye előtt meghajolva – persze mindez csak elméleti síkon valósult meg, vagyis nem kerekítettek nagy feneket a Budapest Honvédnál az utóbbi évek egyik legjobb légiósa, a 34 esztendős román Sorin Botis búcsúztatásának.

Lejárt Botis szerződése a Honvédnál, és a héten elköszöntek tőle. Ennyi.

„Nincs bennem tüske, de nem tagadom, fáj, hogy el kellett hagynom a Honvédot – fogalmazott a kispestieket három esztendeig szolgáló hátvéd, aki 2003 óta profiskodik Magyarországon. – Az azóta már Pécsre távozó vezetőedzővel, Supka Attilával beszélgettünk néhány héttel ezelőtt, a szakember kérdezte, milyen céljaim vannak, és azt válaszoltam, ötven-ötven százalék, hogy Magyarországon maradok, vagy hazatérek Romániába. E két százalékszám továbbra is aktuális. Szeretnék pihenni, utána egy-két héten belül eldöntöm, hol folytatom."

Nem lenne meglepő, ha Sorin Botis követné edzőjét, Supka Attilát, és ő is a PMFC-hez szerződne.

„Jó kapcsolatot ápolunk, de ez még nem jelenti, hogy Pécsen folytatom – mondta a játékos. – Az edző bízott bennem, nem a véletlen műve, hogy huszonnyolc alkalommal kezdő lehettem a Honvédban. Nagyképűség nélkül állíthatom, hozzá tudtam tenni ahhoz a szép sikerhez, hogy a csapat a negyedik helyen végzett a bajnokságban. Apropó, negyedik hely! Bár bajnokságot nyertem kétezer-négyben a Ferencvárossal, az aranyérem megszerzésében nem volt akkora részem, hiszen többször is sérült voltam. Említhetném a Zalaegerszeggel szerzett bronzérmet, az is csodás élmény volt, de ez a negyedik hely a Honvéddal ebben a szezonban nagyszerű eredmény magyarországi pályafutásom során. Akadtak gondok az idényben, de ezekről nem szeretnék beszélni."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik