NB I: elveszik a közvetítési jogokat a köztévétől? Itt a válasz!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.03. 18:48
Ma tárgyalta az Országgyűlést azt a futballközvetítési jogokat is érintő, a Sporttörvényt módosítani hivatott javaslatot, amelyből több magyar sajtótermék is olyan extrém következményeket olvasott ki, mint például hogy a több évre megkötött, évente 3 milliárd forintnál is magasabb jogdíjat előíró MLSZ–M4 Sport szerződésnek vége, és talán majd egy másik csatornát, netán egy magántelevíziót hoz helyzetbe így a törvény, másutt lesznek láthatóak az első osztályú bajnoki összecsapások.

A törvényjavaslatot benyújtó országgyűlési képviselő, a fideszes Bánki Erik a Nemzeti Sportnak elmondta, erről szó sincs, hiszen a módosító javaslat éppen azzal kezdődik, hogy a szövetség által központosított vagyoni értékű jogokat, így kimondottan az NB I-es közvetítéseket sem érinti a változás. az NB I-es közvetítéseket sem érinti a változás.

Érinti viszont azokat a régebben, de sok évre előre megkötött különféle szerződéseket, amelyek révén több esetben gyakorlatilag kiszervezték a jogértékesítést, illetve harmadik félnek adták át a különféle gálameccsek, nemzetközi kupamérkőzések, tehát nem az MLSZ által központosított bajnoki találkozók jogait.

„Miután még mindig vannak ilyen élő, a múltból örökölt szerződések, ezek megszüntetését, a helyzet rendezését szolgálja a javaslat azzal, hogy kártérítési kötelezettséget ír elő – magyarázta Bánki Erik –, vagyis tiszta viszonyokat teremt, ám senkit nem ér hátrány, ha elfogadja az Országgyűlés a javaslatot, amelynek ma még csak a vitája zajlott a Házban. A klubokat, a szurkolókat és a televíziónézőket biztosan nem."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik