NB I: Elmondhatatlanul örülök, hogy végre sikerült nyerni – Kuttor

Vágólapra másolva!
2023.10.30. 09:56
null
Kuttor Attila (Fotó: Kovács Péter)
Mint ismert, a Mezőkövesd idei első hazai győzelmét aratta a labdarúgó NB I-ben – Kuttor Attiláék sikerét az MTK bánta. A másik vasárnap délutáni meccsen a Paks különösebb gond nélkül győzte le otthon a Kisvárdát – lássuk, hogyan értékeltek a csapatok vezetőedzői!

MEZŐKÖVESD–MTK

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője:

– Nagy kő esett le a szívéről?
– Nagyon vártuk már az első hazai győzelmünket, elmondhatatlanul örülök, hogy végre sikerült nyerni. Feszült kilencven perc van mögöttünk, azért voltak gondjaink, mert a gólunk után nem zártuk le a találkozót. Elkövettünk apróbb hibákat, amiből ellenfelünk csaknem profitált. A győzelmet elsősorban az akaratunknak köszönhetjük, egyetlen pillanatig sem adtuk fel a harcot.

– Volt a mérkőzésnek döntő momentuma?
– A legfontosabb, hogy sikerült gólt szereznünk, ez hozta a három pontot. A korábbi mérkőzésekhez képest az jelentett fordulatot, hogy végig meg tudtuk tartani az előnyünket.

– Eljött a pillanat, hogy a játékosok átérezték a mérkőzés súlyát?
– Nem gondolom, hogy most kellett volna valami pluszakarat, mert a játékosok eddig is mindent megtettek, ahogy mondtam, most abban volt jobb a csapat, hogy megőrizte az egygólos előnyt.

Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője

– Milyennek látta a kispadról a mérkőzést?
– Az elején a védekezésünk bizonytalan volt. Pozitívum, hogy sikerült átlendülni a nehezebb időszakon, és később több helyzetet kidolgoztunk, de egyet sem használtunk ki. Az akarattal nem volt gond, a játékosaim végig derekasan küzdöttek. Szerettünk volna kikerülni a gödörből, amelyben vagyunk, de nem sikerült.

– A szünetben miről beszélt a játékosainak?
– Például arról, hogy a Mezőkövesd több mérkőzésen is megszerezte a vezetést, mégsem sikerült győznie. Mondtam, hogy rajtunk is nagy nyomás lesz, és kértem, hogy játsszunk gyorsabban, és precízebben járassuk a labdát. Voltak helyzeteink, sajnálom, hogy mindegyik kimaradt.

– A bajnokság egyharmada lement, milyennek látja együttese helyzetét?
– Nem vagyunk a kiesőzónában, de a sorozatban elszenvedett négy vereség nem mutat jól. A folytatásban kiegyensúlyozottabban és eredményesebben kell futballoznunk.

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–MTK Budapest 1–0(Molnár G. 7.)
Mezőkövesd,Városi Stadion,1791néző.Vezette:Andó-Szabó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

PAKS–KISVÁRDA

Bognár György, a Paks vezetőedzője
– Jól játszottunk, működött a csapatjátékunk. Volt egy pillant, amikor a második játékrészben szöglet után szépített az ellenfél, akkor izgalmasabb lehetett volna a mérkőzés, azonban jött a harmadik gól, és az mindent eldöntött. Megfelelő számú helyzetet dolgoztunk ki, rúghattunk tizenegyest, volt kapufánk is, feltétlenül megérdemelt ez a győzelem.

Mátyus János, a Kisvárda vezetőedzője
– Újra idegenben kellett játszania a csapatának, a nagyszerűen szereplő Paks otthonában nem tudták borítani a papírformát…

– Azzal kell kezdenem, hogy gratulálok a hazai együttesnek, megérdemelte a győzelmet. Sajnos sokadszorra nem tudjuk megoldani, ha az ellenfél szöglet- vagy szabadrúgáshoz jut. Játékban felnőttünk az ellenfelünkhöz, de két ilyen játékhelyzet után is gólt kaptunk, ez nagyon fájó.

– Korában is elmondta már, volt védőként mennyire bosszantja, amikor szabadrúgás, partdobás vagy szöglet után kap gólt csapata: nehezen éli ezt meg?
– Sohasem hárítom át a felelősséget másra, vagy dobom le magamról, én vagyok a vezetőedző, én vagyok a felelős. Alkalmaztunk már zónavédekezést, emberfogást vagy éppen vegyes védekezést, egyik sem jött be, ezen mindenképpen változtatni kell.

– Hat hazai mérkőzés következik még ebben az esztendőben, mit lehet kihozni ebből a helyzetből?
– Eddig egy győzelmünk van, amióta én vagyok a vezetőedző, azt hazai pályán arattuk. Pozitív emberként ebből indulok ki, képesnek érzem a csapatot arra, hogy összefogva a szurkolókkal, a stábbal, a klub dolgozóival kimászunk ebből a csávából. Nagy hátrányt jelentett, hogy eddig szinte csak idegenben játszhattunk, remélem, a hazai meccsek viszont majd nagy előnyt jelentenek.

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
Paksi FC–Kisvárda Master Good 3–1(Szabó J. 16., Windecker 45+3., Mezei 80., ill. Balogh N. 73.)

Paks,Paksi FC Stadion,2078néző.Vezette:Káprály

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

NB I, 2023–2024, 11. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Október 28., szombat
Kecskemét–ZTE 3–1
Kecskemét,Széktói StadionRúsz Márton
2487
Fehérvár–Diósgyőri 4–0
Székesfehérvár,Sóstói StadionBognár Tamás
3096
Puskás Akadémia–DVSC 1–1
Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
1721
Október 29., vasárnap
Mezőkövesd–MTK 1–0Mezőkövesd,Városi StadionAndó-Szabó Sándor
1791
Paks–Kisvárda 3–1
Paks, Paksi FC Stadion
Káprály Mihály 2078
Ferencváros–Újpest 3–0Budapest,Groupama ArénaKarakó Ferenc20 357

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 8 1 1 33–12 +21 25
2. Paksi FC 11 7 3 1 23–13 +10 24
3. Újpest FC 11 6 2 3 20–20 0 20
4. Puskás Akadémia 11 5 4 2 20–15 +5 19
5. Debreceni VSC 11 5 2 4 19–16 +3 17
6. Diósgyőri VTK 11 5 1 5 18–17 +1 16
7. Fehérvár FC 11 4 2 5 22–19 +3 14
8. MTK Budapest 11 4 2 5 11–20 –9 14
9. Kecskeméti TE 11 4 1 6 16–18 –2 13
10. Zalaegerszegi TE 11 2 2 7 15–28 –13 8
11. Mezőkövesd 10 2 1 7 11–19 –8 7
12. Kisvárda 11 2 1 8 10–21 –11 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik