A 11-es párbajt a DVTK, a meccset a Puskás nyerte meg

Vágólapra másolva!
2014.03.29. 13:56
A labdarúgó NB I 22. fordulójában az ötödik Diósgyőr a tizenkettedik Puskás Akadémia csapatát fogadta. A hazaiak Gosztonyi András büntetőjével szereztek vezetést a 17. percben, de a 66. percben Tischler Patrik egalizálni tudta az eredményt. A 77. percben aztán Lencse László, három perccel később pedig Gohér Gergő értékesített egy 11-est. Ám ezzel még nem volt vége: a 88. percben Tischler megint betalált, így megérdemelten győztek a vendégek.

Az első tíz percben mindkét csapat támadó szellemben lépett pályára, s az egyik oldalon Senad Husic lövése ment alig fölé, míg amott Lencse László lövését kellett szögletre mentenie Nenad Rajicsnak. Ezt követően ugyan kissé alábbhagyott az iram, de mielőtt unatkozni kezdtünk volna, büntetőhöz jutottak a hazaiak. Vági Andrást lökte el a 16-oson belül Nagy Zsolt, a 11-est Gosztonyi András értékesítette (1–0).

A büntetőnél hibázó és azt megelőzően már egy sárga lapot begyűjtő Nagyot gyorsan lecserélte a vendégek vezetőedzője, a Diósgyőrbe ellenfélként először visszatérő Benczés Miklós.

A vendégek ezután aktívabbá váltak, s előbb Lencse lövését kellett blokkolnia Kádárnak, majd fejesét a keresztléc fölé tolnia Rajicsnak. A 41. percben már csak a kapufa segített a kapuvédőn Lencse 23 méteres szabadrúgásánál.

A vendégek helyzetei és mezőnyfölénye aztán Tomiszlav Szivicset is változtatásra sarkallták, aki a szünetben Barczi Dávidot küldte csatába. Ez lendített is a hazaiak játékán, hiszen éppen a támadó beadása után került óriási helyzetbe az 50. percben Miroszlav Grumics, ám ő négy méterről a kapu fölé lőtt.

Aztán megint a vendégek percei következtek, akik a 66. percben egyenlítettek: Lencse lépett ki a bal oldalon, s bár éles szögből leadott lövése megpattant, az érkező Tischler Patrik három méterről így is a jobb alsó sarokba lőtt (1–1).

Ezután felpörögtek az események: a 77. percben Kádár Tamás buktatta a 16-oson belül Szakály Dénest, a büntetőt Lencse értékesítette (1–2), míg három perccel később a túloldalon Guaru kezezése után Gohér Gergő lőtt 11-esből a kapuba (2–2).

A slusszpoén a 88. percben csattant, amikor jobb oldali beadás után a leálló védők közül kibújva Tischler öt méterről lőtt a jobb alsóba (2–3), így megérdemelten győztek a vendégek

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Forrás:mlsz.hu

MESTERMÉRLEG

„Bátran egy egyeztünk, gyorsan tudtunk átmenni kontrába, ez volt a győzelem kulcsa, illetve az, hogy mindenki bátran futballozott” – értékelt a DVTK legyőzését követően az M1-nek Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője.

„Egy nulla után két ziccerünk volt, amikor egyedül álltunk a kapussal szemben. Nagyon kellett volna a második gól. Tény, hogy nem játszottunk jól, de tizenöt játékossal nagyon nehéz ennyi mérkőzésen helytállni” – értékelt a lefújást követően Tomiszlav Szivics, a diósgyőriek vezetőedzője.

A szakembernek a mérkőzés után könnyes volt a szeme, de nem az elkeseredettségtől.

„Ez csak a szél miatt van – reagált a felvetésre Szivics. – Nem tegnap kezdtem a szakmát. Holnap is lesz nap, meg fogjuk beszélni, mit hogyan kell tennünk.”


Labdarúgó NB I
22. FORDULÓ
DIÓSGYŐR–PUSKÁS AFC 2–3 (Gosztonyi 17. – 11-esből, Gohér 80. – 11-esből, ill. Tischler 66., 88., Lencse 77. – 11-esből)

ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS

JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva21136246–21+2545
2. Győri ETO22117436–26+1040
3. Videoton FC21115538–20+1838
4. Budapest Honvéd2296732–25+733
5. Ferencváros2296735–31+433
6. Pécsi MFC2296734–31+333
7. Diósgyőri VTK2289535–29+633
8. Haladás2188529–24+532
9. Újpest FC2177736–35+128
10. Puskás Akadémia FC2276930–39–927
11. Kecskeméti TE2269726–33–727
12. Lombard Pápa FC22751025–33–826
13. Mezőkövesd22641223–38–1522
14. MVM Paks22481025–35–1020
15. MTK Budapest22471122–29–719
16. Kaposvári Rákóczi22271318–41–2313

LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 28., péntek
19.00
Mezőkövesd–Budapest Honvéd 1–0
Solymosi Péter
Március 29., szombat
14.00
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 2–3
Németh Ádám
16.00Kaposvári Rákóczi–MVM Paks 0–0Fábián Mihály
16.00
Pécsi MFC–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 0–0Vad II István
18.00Ferencváros–Lombard Pápa 4–0Becséri Dániel
20.00Győri ETO–MTK 3–0Farkas Ádám
Március 30., vasárnap
16.30
Videoton–Debreceni VSC-Teva(Tv: M1)
Iványi Zoltán
18.30
Haladás–Újpest FC(Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik