A Vidi ellen ért véget a Dunaújváros veretlenségi sorozata

Vágólapra másolva!
2014.12.06. 15:55
null
Nikolics Nemanja szerezte a Videoton első gólját a Dunaújváros otthonában (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 17. fordulójában a tabellát vezető Videoton 4–1-re nyert a Dunaújváros vendégeként. A fehérváriak már három góllal is vezettek, a PASE Sándor György kiállítását követően Böőr Zoltán büntetőjével szépített. A végeredményt Paulo Vinícius állította be a 86. percben. Az újvárosiak ebben a szezonban először szenvedtek vereséget a bajnokságban pályaválasztóként. A mérkőzésén végén (a 94. percben) a játékvezető Stopirát is kiállította. 

A Dunaújváros nem ijedt meg az éllovastól, ennek ellenére a Videoton került előnybe a 10. percben: Nikolics Nemanja elé került a labda a becsúszva menteni igyekvő Csehi Tamás lábáról, a magyar válogatott csatár egyedül törhetett kapura, 13 méterről pedig nem hibázott, a labda a kapu közepében kötött ki. A magyar válogatott csatár a 16. gólját szerezte meg a bajnokságban. 1–0

Az újvárosiak bátran támadtak azután is, hogy hátrányba kerültek, de nem tudtak betalálni az ellenfél kapujába, miközben a fehérváriak folyamatosan kihasználták a védelem ordas hibáit, Az egyik ilyen hiba után duplázta meg előnyét a Vidi, a 28. percben Nikolics kapott remek labdát középen (a védők nagyon beragadtak), a csatár maga is gólt lőhetett volna, de inkább passzolt, így az akciót Gyurcsó Ádám zárta le, aki hat méterről helyezett a kapu jobb oldalába bal belsővel. 2–0

Ráadásul a félidő hajrájában Nikolics megszerezhette volna saját maga második, csapata harmadik gólját, de 17 méterről nem sikerült átemelnie a labdát Nagy Gergelyen.

A szünet után gyorsan megszületett a harmadik Vidi-gól, az 53. percben Dinko Trebotic indítása után Álvarez lőtt kapura 11 méterről, a labda Csehi és Nagy között csorgott tovább, és begurult volna a kapuba, de az amerikai-salvadori légiós a biztonság kedvéért belebikázott egyet a gólvonal előtt. 0–3

Kilenc perccel később Sándor György rántotta le Böőr Zoltánt a tizenhatoson belül gólhelyzetben a játékvezető szerint, amiért kapott egy piros lapot, a hazaiak pedig egy büntetőt. A tizenegyest maga a sértett végezte el, a labda a kapu bal oldalában kötött ki. 1–3

A Dunaújváros nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez, pedig lett volna erre lehetősége, a vendégek a 86. percben döntötték el véglegesen a három pont sorsát: jobb oldali szöglet után Caneira csúsztatta meg a labdát, amit a berobbanó Vinícius három méterről lőtt a kapuba Nikolicsot megelőzve. 1–4

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a játékvezető Stopirát is kiállította a 94. percben. Az újvárosiak ebben a szezonban először szenvedtek vereséget a bajnokságban pályaválasztóként. A Videoton pedig először kapott gólt vendégként.

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

Dunaújváros–Videoton 1–4 (Böőr 64. – 11-esből, ill. Nikolics N. 10., Gyurcsó 28., Álvarez 53., P. Vinícius 86.)


AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 17 14 2 1 40– 6 +34 44
2. MTK Budapest 16 12 4 24–15 +9 36
3. Ferencvárosi TC 17 9 4 4 26–15 +11 31
4. Diósgyőri VTK 16 8 5 3 25–18 +7 29
5. Debreceni VSC-Teva 16 8 4 4 24–11 +13 28
6. Újpest FC 16 7 7 2 15–10 +5 28
7. MVM-Paks 16 7 6 3 25–13 +12 27
8. Puskás Akadémia FC 17 7 3 7 19–20 –1 24
9. Győri ETO FC 17 6 5 6 25–21 +4 23
10. Kecskeméti TE 17 6 4 7 18–21 –3 22
11. Nyíregyháza Spartacus FC 16 4 2 10 17–26 –9 14
12. Lombard Pápa FC 17 3 5 9 8–29 –21 14
13. Budapest Honvéd 17 3 4 10 12–22 –10 13
14. Dunaújváros PASE 17 3 5 9 15–32 –17 13
15. Szombathelyi Haladás 17 3 2 12 8–24 –16 11
16. Pécsi MFC 17 2 4 11 16–34 –18 10
LABDARÚGÓ NB I, 17. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
December 5., péntek
19.00 Ferencváros–Lombard Pápa 2–0 Szabó Zsolt
December 6., szombat
14.00
Budapest Honvéd–Győri ETO FC 0–2 Andó-Szabó Sándor
16.00
Pécsi MFC–Puskás Akadémia FC 0–1 Erdős József
16.00Dunaújváros PASE–Videoton 1–4 Vad II István
18.00Szombathelyi Haladás–Kecskeméti TE 3–1 Solymosi Péter
20.00MVM-Paks–Nyíregyháza Spartacus – elhalasztvaIványi Zoltán
December 7., vasárnap
16.30Diósgyőri VTK–Újpest FC (M1) Bognár Tamás
18.30Debreceni VSC-Teva–MTK Budapest (Sport 2)Németh Ádám
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik