Diósgyőri feltámadás után pontosztozkodás a Debrecen ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.31. 20:34
null
(Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I 6. fordulójában a Diósgyőr 1–1-es döntetlent játszott a Debrecennel. A fordulatos meccs első félidejében a Debrecen, a másodikban a Diósgyőr játszott jobban, így bár a találkozót a vendégek tíz emberrel fejezték be, és akár veszthettek is volna, a döntetlen megérdemeltnek mondható.

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ

Diósgyőri VTK–DVSC-Teva 1–1 (Griffiths 83., ill. Seydi 31.)
Diósgyőr, 20.30. Vezette: Vad II István

Diósgyőrben már előre dörzsölték a tenyerüket, hiszen a Debrecen fáradtan és szomorúan érkezhetett a keleti rangadóra. Csakhogy a vendégek nem akarták eljátszani az áldozati bárány szerepét, és váratlanul aktívan, veszélyesen játszottak.

A DVTK nem tudta útját állni a debreceni rohamoknak, és többször is veszélyes helyzetben kellett tisztáznia a védelemnek vagy a kapusnak. A közönségnek nem tetszett a látvány, de kénytelen volt lenyelni a békát, hogy kedvenceik beszorultak a kapjuk elé.

Hát még amit a 31. percben láttak! Ekkor ugyanis egy rendkívül nagy védelmi hibából megszerezte a vezetést a Debrecen. Korhut emelte középre a labdát jobb oldalról, egyedül Seydi ugrott föl 5 méterről, és senkitől sem zavartatva a hálóba fejelt. 0–1

A gól megnyugtatta a vendégeket, a hazaiak pedig megpróbáltak valamivel magasabb sebességfokozatra kapcsolni, de a próbálkozásaik rendre kudarcot vallottak. Eleken kívül nem volt, aki mozgásba tudta volna hozni a támadásokat, így a szünetre volt mit megbeszélni a csapattal Szivics edzőnek.

A második félidőre egy feltüzelt DVTK jött ki, agresszívan letámadták a debrecenieket, és átvették a játék irányítását. Előtte még azonban a 49. percben nagy tűzijáték után a vendégek megszerezhették volna a második góljukat, de a szerencse elpártolt mellőlük.

Ettől kezdve nyomult előre a Diósgyőr, nagy nyomás alá helyezte a debreceni kaput, de igazán nagy helyzetet nem lehetett feljegyezni. Aztán a 78. percben nagy esélyt kaptak a hazaiak. Griffiths szenzációs cselekkel szlalomozott át a védőkön, Gosztonyihoz játszott, akinagy erővel lőtt, a labda lepattant Zsidai kezéről valamivel a tizenhatos előtt. Ezért sárga lap járt, mivel azonban Zsidainak ilyen már volt, mehetett az öltözőbe.

És ezzel aztán nagyon nehéz helyzetbe került a Debrecen, és a harcos hazaiaknak sikerült is az egyenlítés. A 83. percben elaludtak a vendégvédők, és Okuka ívelt magasan a tizenhatoson belülre jobbról, Griffiths pedig hihetetlenül magasra emelkedett, és 8 méterről védhetetlenül fejelt a bal alsó sarokba. 1–1

A végén akár meg is nyerhette volna a meccset a Diósgyőr, de Novakovics kitolta a jobb alsó elől Griffiths kísérletét, majd a léc alól Alves óriási lövését, Marjanovics fejese pedig a kapufán csattant, így maradt a döntetlen, amely a játék képe alapján megérdemeltnek mondható.

BÍRÓK – „NEM ÉRTETTÜK, HOGY AKKOR EZ MIÉRT VOLT SZÁNDÉKOS!”

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

„Nagy taktikai csata volt, a Debrecen az első félidőben mindet területet nagyon jól lezárt. Mi is, de egy hibánkból betaláltak a vendégek. Nekik sem és nekünk sem volt helyzetünk addig. A második félidőben változtattunk, voltak lehetőségeink, közel jártunk a győzelemhez. Azonban reális a döntetlen, ezt kell most megbecsülni. Az első félórában több olyan játékosunk is volt, aki túlságosan is tisztelte a debrecenieket. Feszültek voltak, ezért hármat sem tudtunk passzolni, de ahogy haladtunk a meccsben, úgy javult a játékuk. Nem szabad elfelejteni, hogy kiscsapatokból jöttek a játékosok, akik nem szoktak hozzá, hogy ilyen nagyszámú közönség előtt játszanak, ez valahol várható volt. Ma két pontot elvettünk a Debrecentől, jó úton járunk” – értékelte a mérkőzést Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője a Sport Televíziónak.

„A csütörtöki mérkőzés után is kifejezetten jól futballoztak a fiúk. Az ilyen kiállításra nem tudok mit mondani, a másik oldalon is volt kezezés, azt észre sem vették. A mérkőzés végén magassági fölényben volt a DVTK, próbáltunk volna magas játékost becserélni, de Griffiths csak betalált. A szerencsének is mellénk kell, hogy álljon, de annak van szerencséje, aki tesz érte. Ezek szerint többet kell tennünk érte. Jókor fog jönni a válogatott mérkőzés miatt szünet” – mondta a DVSC-Teva mestere, Kondás Elemér.

LABDARÚGÓ NB I, 6. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 29., péntek
19.00
Szombathelyi Haladás–MVM-Paksi FC 1–3Solymosi Péter
Augusztus 30., szombat
16.30
Újpest FC–Budapest Honvéd 0–0Andó-Szabó Sándor
18.30
Pécsi MFC–Kecskeméti TE 1–2Fábián Mihály
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Lombard Pápa 3–0Iványi Zoltán
20.30
Videoton FC–Puskás Akadémia 3–0Kassai Viktor
Augusztus 31., vasárnap
16.30
MTK Budapest–FerencvároS 2–1Bognár Tamás
18.30
Győri ETO–Dunaújváros 4–3Farkas Ádám
20.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 1–1Vad II István
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 6 6 19–2 +17 18
2. MVM Paks 6 4 2 12–2 +10 14
3. Diósgyőri VTK 6 4 2 11–5 +6 14
4. Ferencvárosi TC 6 4 2 10–5 +5 12
5. MTK Budapest 6 4 2 9–9 0 12
6. Újpest FC 6 2 4 4–2 +2 10
7. DVSC-Teva 6 2 2 2 5–4 +1 8
8. Lombard Pápa FC 6 2 2 2 5–9 –4 8
9. Győri ETO FC 6 2 1 3 9–10 –1 7
10. Budapest Honvéd 6 2 1 3 5–6 –1 7
11. Nyíregyháza Spartacus FC 6 2 1 3 6–9 –3 7
12. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
13. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 3–9 –6 4
14. Pécsi MFC 6 3 3 6–12 –6 3
15. Puskás Akadémia FC 6 2 4 4–11 –7 2
16. Dunaújváros PASE 6 2 4 4–13 –9 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik