Otthon megy: tíz emberrel is legyőzte az Újpestet a Debrecen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.06. 17:47
null
Holman Dávid (pirosban) és Enisz Bardi csatája (Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt)
A Debreceni VSC Jonathan Heris öngóljának köszönhetően legyőzte az Újpestet, annak ellenére is, hogy a találkozó 67. percében Ioan-Constantin Filipet kiállította a játékvezető.

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
Debrecen–Újpest 1–0 (Heris 78. – öngól)
Debrecen, 5112 néző. Vezette:
Iványi
Kiállítva: Filip (DVSC, 67.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Mindkét csapatnak szüksége van a pontokra, ám egy esetleges vereség a hazaiaknak és a vendégeknek is túlságosan komoly következményekkel járt volna. Így a Loki és az Újpest is óvatosan, kevés kockázatot vállalva lépett pályára a Nagyerdei Stadionban.

Ennek megfelelően a találkozó első félidejében kevés volt a gólszerzési lehetőség. A hajdúságiaknál Haris Handzic, a lila-fehéreknél Souleymane Diarra nevéhez fűződött a legnagyobb sansz, ám Banai Dávid, illetve Braniszlav Danilovics is menteni tudott. A Debrecen valamivel aktívabb volt az első negyvenöt percben, de végül gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Fordulás után is akadtak helyzetek, ám gólt ekkor még nem láthattak a nézők (akik kitettek magukért, több mint ötezren voltak a helyszínen). Ellenben kiállítást igen: a 67. percben másodszor is sárga lapot érően szabálytalankodott Ioan-Constantin Filip – elsőre megúszta, azonban a Diarra ápolása miatti szünetben Iványi Zoltán átgondolta az esetet, és kiállította a Debrecen játékosát! Tegyük hozzá: jogosan.

Gólt azonban az emberhátrány ellenére is a hazaiak ünnepelhettek: Osváth Attila beadása után a találkozón sokszor jó ütemben beavatkozó Jonathan Heris fejéről magas ívben felpattant a labda, Banai pedig nem tudott menteni – 1–0!

A meccs végére már csak egy kis kakaskodás maradt, újabb gól nem esett – a Debrecen sorozatban a negyedik hazai mérkőzésén nem talált legyőzőre.

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 30 17 5 8 47–27 +20 56
2. Videoton FC 30 16 8 6 58–26 +32 56
3. Ferencvárosi TC 30 13 9 8 51–40 +11 48
4. Vasas FC 30 14 5 11 45–36 +9 47
5. Szombathelyi Haladás 30 12 6 12 38–40 –2 42
6. Paksi FC 30 10 11 9 35–33 +2 41
7. Újpest FC 30 9 12 9 45–45 0 39
8. Debreceni VSC 30 10 7 13 37–40 –3 37
9. Diósgyőri VTK 30 10 5 15 36–53 –17 35
10. Mezőkövesd Zsóry FC 30 9 8 13 33–49 –16 35
11. MTK Budapest 30 8 11 11 24–33 –9 35
12. Gyirmót FC Győr 30 4 9 17 18–45 –27 21
NB I, 2016–2017, 30. FORDULÓ
MÁJUS 6., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Videoton FC–Haladás 2–0Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
Debreceni VSC–Újpest FC 1–0 Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–5
Mezőkövesd, Városi StadionSzabó Zsolt
Gyirmót FC Győr–Diósgyőri VTK 1–1
Győr, Gyirmót, Alcufer StadionKarakó Ferenc
Vasas–Paksi FC 0–3Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
MTK Budapest–Ferencváros 1–3 Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik