Megint idegenben, megint 1–0-ra nyert a Haladás

Vágólapra másolva!
2015.08.29. 17:56
null
A Haladás ellenfele fölé nőtt (Fotó: Kiss Zoltán)
A Haladás 1–0-ra legyőzte idegenben a Békéscsabát a labdarúgó NB I 7. fordulójának szombati mérkőzésén, ezzel Mészöly Géza – a második forduló óta veretlen – együttese fellépett a második helyre a tabellán. A csabaiak továbbra is sereghajtók, és még mindig nem szereztek pontot hazai környezetben a jelenlegi szezonban.

 

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ
Békéscsaba–Haladás 0–1 (Németh M. 27.)

A MÉRKŐZÉS TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Nehezen lendültek játékba a csapatok az 1422 néző előtt, idővel a zöld felsőben és fekete nadrágban futballozó Haladás vette át az irányítást. Az első helyzetre 15 percet kellett várni, Ugrai Halmositól kapott egy jó indítást, de a lábában maradt a Hali vezető gólja.

Újabb negyedóra elteltével aztán megzörrent a hazai háló: Németh Márió vezette a labdát az ellenfél térfelének bal oldalán, majd gondolt egyet, és 18-19 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 0–1

Ez volt a 20 éves középpályás második gólja a szezonban, korábban a Paks ellen volt eredményes.

A Haladást megnyugtatta a gól, a csabaiakat pont ellenkezőleg. A vendégek előnyét Thomas Wils növelhette volna a 39. percben, de a belga középpályás 13 méterről a kapufát találta el.

A második félidőre már két új játékossal futott ki a Békéscsaba, Bratislav Punosevac helyére Szilágyi Péter állt be, Georgi Korudzsiev helyére pedig Spitzmüller István.

Helyzetek mindkét oldalon adódtak, de a játék képe nem változott, a Haladás uralta a mérkőzést, nyugodtan futballozott, és őrizte vékony előnyét, és több helyzetet is alakított ki, mint az inkább gyors ellentámadásokra építő ellenfele, amely egyedül a hajrában tudott izgalmas pillanatokat okozni Király Gábor kapuja előtt.

A Haladás idénybeli negyedik 1–0-s győzelmével megelőzte a Puskás Akadémia ellen gól nélküli döntetlent játszó Honvédot, és fellépett a tabella második helyére a listavezető Ferencváros mögé. A szombathelyiek idegenbeli mérlege továbbra is kitűnő: még veretlenek, négy mérkőzésből hármat megnyertek (mindhármat 1–0-ra), ráadásul gólt sem kaptak.

A 2014–2015-ös szezonban a Hali összesen nyolc pontot szerzett idegenben, a jelenlegi idényben már hét forduló után tízet.

A Békéscsabánál gyökeres változásokra lesz szükség, ha komolyan gondolják az NB I-es tagság megőrzését a 2015–2016-os évadban.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 7 17–2 +15 21
2. Szombathelyi Haladás 7 4 2 1 6–4 +2 14
3. MTK Budapest 7 4 1 2 11–6 +5 13
4. Budapest Honvéd 7 3 3 1 12–9 +3 12
5. Újpest FC 7 2 4 1 9–6 +3 10
6. Puskás Akadémia FC 7 2 3 2 6–6 0 9
7. Paksi FC 7 2 2 3 8–6 +2 8
8. DVSC-Teva 6 2 2 2 9–10 –1 8
9. Diósgyőri VTK 7 2 1 4 7–15 –8 7
10. Vasas FC 7 2 5 6–10 –4 6
11. Videoton FC 6 1 5 4–9 –5 3
12. Békéscsaba Előre 7 1 6 5–17 –12 3

 

LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 29., szombat
18.00 DVTK–Újpest 2–1
Bognár Tamás
18.00 Békéscsaba–Haladás 0–1Berke Balázs
18.00 Bp. Honvéd–Puskás Akadémia 0–0Kassai Viktor
18.00 Vasas–MTK 0–1 Németh Ádám
20.30 Ferencváros–Paks 2–0Solymosi Péter
Augusztus 30., vasárnap
19.00 Videoton–DVSC (M4) Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik