nemzetisport.hu 2017.07.12 17:39 Frissítve: 2017.07.12 18:01

NB I: az Újpest és a Vasas is a Szusza-stadionban játszhat

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) keddi elnökségi ülésén döntött arról, hogy az Újpest és a Vasas is a Szusza Ferenc Stadionban rendezheti a hazai mérkőzéseit – írja az mlsz.hu. Alább az MLSZ hivatalos közleményét idézzük változtatás nélkül.

 

Az Újpest és a Vasas a Szusza Ferenc Stadionban játszhatja a hazai mérkőzéseit. Az MLSZ elnöksége erről a keddi ülésén valamennyi körülményt mérlegelve, a szurkolók érdekeit is figyelembe véve határozott. Az ülés másik fontos témájában döntés született az utánpótlás-egyesületek hatékonyságának méréséről.

Az MLSZ infrastruktúra-szabályzata szerint a most rajtoló idénytől csak olyan pályán lehet NB I-es meccset rendezni, amelynek van fűtése – erről a kötelezettségről a szövetség már 2014-ben tájékoztatta az érintett klubokat. A Szusza-stadionban ennek ellenére ez idáig nem valósult meg a fejlesztés.

A helyzet kialakulásában jelentős szerepet játszott a Szusza Ferenc Stadion jogi státusza rendezésének elhúzódása. Az állami tulajdonban lévő, több sportág által is használt komplexum vagyonátadása jelenleg is folyamatban van.

Az Újpest FC egy több országban is kipróbált mobil pályafűtési eszközt kíván alkalmazni. Az elnökség azzal a feltétellel engedélyezi a hazánkban még nem alkalmazott eszköz használatát, hogy mindkét klub vállalta alternatív helyszín biztosítását nem várt helyzet kialakulása esetére.

Egy másik fontos témakörben az MLSZ elnöksége elfogadta egy olyan mérési rendszer leírását, amely nyomon követi és számszerűsíti, hogy a magyar felnőtt hivatásos játékosok képzéséhez gyerekkoruktól kezdve mely nevelőegyesületek járultak hozzá.

A mérési rendszer működtetésének egyik célja a képzés minőségének, hatékonyságának (és ezáltal a sportszervezet munkájának) objektív, számokkal is kifejezhető értékelése, ezen keresztül pedig a képzés fejlesztése. A produktivitás folyamatos nyomon követése és transzparens elemzése egyértelmű jelzés a tulajdonosok, sportvezetők, szülők, játékosok és a közvélemény számára az egyesületi munka hatékonyságáról, minőségéről.

A mérési rendszer a női labdarúgók előmenetelét is figyelembe veszi, így az is megmutatkozik majd, melyik klub mennyire veszi komolyan a női futballisták képzését. A rendszer az összes magyarországi sportszervezetre kiterjed, a kiemelt akadémiák mellett a legkisebb egyesületek hozzájárulását is átláthatóan számszerűsíti. A rendszer alkalmazására 2017–2018-as szezontól kerül sor."

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.07.17 14:57:29

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Újpesti üzenet Duchatelet-nek – tengernyi címerrel. Saját társába rúgott a csatár – meg is sérült.

2017.07.16 23:10:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Ferencváros vezetőedzője szerint a Nemzeti Sport újságírói túl messze ültek egymástól a sajtótájékoztatón.

2017.07.17 00:16:46

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Tudom, hogy mifelénk az számít igazán leleményesnek, rafináltnak, aki nem csupán ismeri a szabályokat, hanem megtalálja a kiskapukat is.

2017.07.16 22:50:27

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Videoton edzője szerint ennek tudható be, hogy az utolsó átadásokba hiba csúszott, és a lövések sem voltak pontosak.

2017.07.16 16:18:57

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

Csúnya meccsen szép gólok születtek: az újonc hatékony védekezése eredményre vezetett.