NB I: Artem Favorov sopánkodás helyett gólokkal segíti a Puskás Akadémiát

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
2023.11.15. 09:15
null
A Puskás Akadémia legutóbbi négy bajnokiján három gólt szerzett Favorov (Fotó: Árvai Károly)
A korábbi években alapembernek számító Artem Favorovot kissé meglepte, hogy ebben az évadban kevesebb lehetőséget kap a Puskás Akadémiában, az Újpest FC ellen duplázó ukrán középpályás azonban érzi a bizalmat.

Hétfőtől péntekig Hévízen tart mini-edzőtáborozást a Puskás Akadémia. Az NB I 3. helyezettje jó szájízzel utazhatott Zala vármegyébe, hiszen szombaton idegenben 2–1-re legyőzte az Újpestet, s a bajnokságban immár öt meccse veretlen.

„Három ponttal a zsebben boldogan mentünk az edzőtáborba, jó a hangulat a csapatnál – mondta a Nemzeti Sportnak Artem Favorov, a felcsútiak 29 éves ukrán középpályása, aki csapata kulcsembere volt a lilák elleni mérkőzésen. – Derűsen érkeztem én is, hiszen két góllal járultam hozzá a csapat sikeréhez, de fenekestül azért nem forgatta fel az életemet a duplázás, csapatjátékosként azzal is tökéletesen meg tudok békélni, ha nem szerzek gólt, de nyerünk. Az elsőnél a VAR döntésére kellett várni, sokáig nem tudtam, megadják-e. Idegőrlő minden ilyen helyzet, a játékvezető jelezte, várni kell az ítéletig, de Jakub Plsek valamelyest megnyugtatott, nem vehetik el les címén, mert az ellenféltől pattant hozzá a labda – úgy is lett. A második nem volt nagy gól, de annál fontosabb, mert a kilencvenedik percben esett, az azt követő négy percet pedig kibírtuk. Kemény ellenfél volt az Újpest, a nézők élvezetes meccset láthattak, mindkét félnek voltak helyzetei, ám érzésem szerint fizikailag felülkerekedtünk a hazaiakon.”

Amióta Artem Favorov Magyarországon játszik, minden évadban meghatározó játékosa csapatának. A mostani idényben azonban valamivel kevesebb lehetőséget kap, kilenc bajnokin 412 percet töltött a pályán, ötször csereként vetették be. A hazánkban 2020 januárja óta szereplő labdarúgót megkérdeztük, hogyan kezeli az utóbbi években neki szokatlan helyzetet.

„Mi mást tehetnék: keményen készülök, hogy minél több játékpercet kapjak. Egész életemben százszázalékos odaadás jellemzett, a pályán és azon kívül is mindent megteszek, hogy jó fizikai és mentális állapotban, valamint megfelelő formában legyek. Valamelyest meglepett, hogy az évad elején kevés idő jutott nekem a pályán, mert az előző idényekben alapembernek számítottam, de nem sopánkodtam, beleadtam apait-anyait, hogy beverekedjem magam a kezdő tizenegybe. Az erőfeszítéseimet siker koronázta, a legutóbbi három bajnokit végigjátszottam. Jól érzem magam a bőrömben, Hornyák Zsolt vezetőedző bízik bennem, márpedig ha minden klappol, úgy vélem, segítségére lehetek a csapatnak.”

Legfrissebb hírek

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
8 órája

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
2026.11.01. 12:23

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19

A Puskás Akadémiánál állítják: Megtévesztő a kormány taotérképe!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:52

A kupaarany emléke is hajtja előre a diósgyőrieket

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 08:45

Bognár: Egy percig sem éreztem, hogy kikaphatunk; Erős: Talán a döntetlen reálisabb lett volna

Labdarúgó NB I
2026.10.26. 08:56