NB I: Albert Flórián vagy Lipcsei Péter edző lehet Pápán

Vágólapra másolva!
2014.06.12. 11:09
Alighanem csak a jövő héten derül ki, hogy a 2014–2015-ös bajnokságban ki lesz a Lombard Pápa Termál FC vezetőedzője. Az előző idényt Nagy Mihály irányításával fejezte be a Lombard, ám mert a szakember időközben a Videoton másodedzője lett, Bíró Péter tulajdonosnak új edzőt kell találnia – Albert Flórián és Lipcsei Péter neve is szóba jöhet.

„Nem titok, szerettem volna tárgyalni Nagy Mihállyal a folytatásról, lehetőséget kapott volna a szakmai munka irányítására – árulta el Bíró Péter. – Ám még mielőtt leültünk volna beszélgetni, felhívott, és elmondta, a Videotonhoz hívják. A két klubnak mások a lehetőségei, így annyit tehettem, hogy sok sikert kívántam neki. Hogy mikor lesz edzőnk? A közeljövőben több jelölttel is tárgyalunk, igyekszünk az adottságainknak megfelelően választani, és mert június huszonharmadikán kezdődik a felkészülés, a jövő héten le kell zárnunk ezt a kérdést.”Bíró Péter. – Ám még mielőtt leültünk volna beszélgetni, felhívott, és elmondta, a Videotonhoz hívják. A két klubnak mások a lehetőségei, így annyit tehettem, hogy sok sikert kívántam neki. Hogy mikor lesz edzőnk? A közeljövőben több jelölttel is tárgyalunk, igyekszünk az adottságainknak megfelelően választani, és mert június huszonharmadikán kezdődik a felkészülés, a jövő héten le kell zárnunk ezt a kérdést.”

Ha abból indulunk ki, hogy a Lombardnál korábban nemegyszer olyan szakember ülhetett le a kispadra, aki edzői pályájának az elején járt, élvonalbeli múltja nem volt (Zsivóczky Gyula, Zoran Kuntics, Urbán Flórián, Véber György vagy éppen Bene Ferenc), nem lenne meglepetés, ha ismét fiatalabb, az NB I-ben esetleg még nem dolgozó edzőre esne a választás.

Mondjuk Albert Flóriánra vagy Lipcsei Péterre…

„Ez is benne van a kalapban – felelte Bíró Péter. – Első lépésben olyan edzőt keresünk, aki a munkában hisz és szeret a fiatalokkal dolgozni. Az említett két szakember szerepel azon a listán, amely hat-nyolc nevet tartalmaz, ők ketten valóban szóba jöhetnek, és bár az ő korosztályukban gondolkodunk, az sem zárható ki, hogy végül rutinos edzőre esik a választás.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik