Vasas: aláírt az U20-as válogatott alapembere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.23. 13:47
null
Osváth Angyalföldön folytatja (Fotó: vasasfc.hu)
A Vasas hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Osváth Attilát, aki az új-zélandi U20-as világbajnokságon a magyar válogatott mind a négy mérkőzését végigjátszotta.

A 19 esztendős, Veszprémben nevelkedő középpályás (az U20-as világbajnokságon jobbhátvédet játszó) a legutóbbi szezonban 21 meccsen szerepelt a Szigetszentmiklósban az NB II-ben – 14-szer kezdőként, hétszer csereként lépett pályára.

Osváth 2012. április 21-én a Budaörs ellen debütált a másodosztályban – 16 évesen és 132 naposan, amivel ő lett a legfiatalabb labdarúgó, aki a felnőttek között pályára lépett a második ligában. 2013 nyarán Balatonfüredre igazolt a harmadosztályba, ahol 27 bajnokin 5 gólt szerzett. Ezután igazolt Szigetszentmiklósra.

Korábban megírtuk, hogy a Vasas és az Újpest is szerződtetné Osváthot, végül előbbi lett a befutó. Az angyalföldiek hároméves szerződést kötöttek a játékossal.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL

Érkezők: Milos Adamovics (szerb, Mladost Lucani – Szerbia), Nagy Gergely (Dunaújváros), Novák Csanád (KTE, szabadon igazolható), Hangya Szilveszter (MTK, kölcsön után végleg), Osváth Attila (SZTK), Tomislav Pavojics (szerb, Hapoel Beer Seva – Izrael), Póser Dániel (Békéscsaba, szabadon igazolható), Vass Patrik (MTK, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Nagy Tamás (Siófok), Nagyházi Dávid (Dorog, ?), Orbán Soma (Baja, ?), Pál Dávid (Ajka, ?), Polényi Gábor (Siófok, ?), Szedlár Zoltán (Dorog, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Bori Gábor (DVTK – kölcsön után végleg?), Bruno Camacho (brazil, szabadon igazolható), Manjrekar James (kanadai, PMFC), Kovácsik Ádám (Reggina – Olaszország, próbajáték), Könyves Norbert (Paks),Mathieu Manset (francia, Celtenham – Anglia, szabadon igazolható),Nikházi Márk (DVTK, legutóbb kölcsönben Dunaújváros), Pogacsics Krisztián (Győri ETO)
Távozók: Nagy Dániel (szabadon igazolható), Nagy Tamás (szabadon igazolható), Németh Gábor (visszavonult)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak:Vida Máté (érdeklődik iránta: PAFC)
A VASAS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 15.
Edzőtábor: Ausztria,július 4-től
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 20., Telki: Vasas–Apollon Limassol (ciprusi) 0–2
Június 27., 16.00: Vasas–NK Osijek (Eszék; horvát)
Július 4., 14.00–,Szombathely: Király-kupa (Haladás, Diósgyőr, Vasas, Sopron)
Legfrissebb hírek

NS-infó: magyar bajnok és kupagyőztes játékost igazol a Karcag

Labdarúgó NB II
4 perce

Debrecen: belga másodosztályú klubtól jöhet középpályás

Labdarúgó NB I
52 perce

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
16 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 19:53

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 13:56

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28
Ezek is érdekelhetik