NB I: a volt Barca-csatár Szerbiában készül, Diósgyőrbe térhet vissza

Vágólapra másolva!
2014.07.14. 09:34
A korábban a Barcelona B-ben is futballozó Goran Marics kisebb megszakítással 2010 óta futballozott a Lombard Pápánál, a legutóbbi szezon végén azonban közös megegyezéssel megszüntette a szerződését. Jelenleg Szerbiában készül a visszatérésre, értesüléseink szerint továbbra is a DVTK számít az első számú kérőjének.

Az újvidéki születésű, 30 éves Goran Marics 2010 óta egy kisebb megszakítással négy éven keresztül futballozott Pápán, a Lombard meghatározó játékosának számított. Tavaly nyáron azonban keresztszalag-szakadást szenvedett, ami után több mint fél évet kellett kihagynia, az előző szezonban tíz meccsen lépett pályára, két gólt szerzett. Ezt követően azonban kérte szerződése megszüntetését.

„Goran Marics hazatért Szerbiában, jelenleg is ott készül a visszatérésre, mert megfelelő ajánlat esetén továbbra is szívesen futballozna Magyarországon” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a csatár ügyeit intéző menedzser, Filipovics Vladan.

A játékosügynök konkrét csapatnevet nem említett. Ugyanakkor több forrásból is úgy értesültünk, hogy a csatárral már hírbe hozott DVTK továbbra is képben van, és ha Marics visszatér az NB I-be, akkor a diósgyőri folytatásra van a legnagyobb esély.

„Diósgyőr? Bármi megtörténhet” – reagált sokat sejtetően felvetésünkre Filipovics.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár), Bori Gábor (MVM-Paks), Németh Milán (Pápa), Drazsen Okuka (szerb, Kaposvár), Takács Tamás (Szigetszentmiklós)
Távozott/távozhat: Mohamadou Abdouraman (kameruni, Nyíregyháza Spartacus), Augusto Batioja (ecuadori, ?), Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza, onnan Mersin Idmanyurdu – Törökország), Gelei Vince (Csákvár), Gohér Gergő (Puskás Akadémia), Hornyák Marcell (?), Zoran Kosztics (szerb, ?), Nenad Rajics (szerb, ?), Vadász Viktor (Újpest)
Kiszemeltek: Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Georges Griffiths (elefántcsontparti, SV Ried – Ausztria, legutóbb Lombard Pápa), Aleksandar Kapisoda (horvát, Mogren Budva – Montenegró), Tarmo Kink (Kaposvár), Ivan Lovric (horvát, Bp. Honvéd), Goran Marics (szerb, Lombard Pápa), Ioan Mera (román, szabadon igazolható, legutóbb Poli Timisoara), Florin Pop (román, FC Bihor – Románia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik