NB I: Davide Lanzafame látja a fejlődés jeleit

Vágólapra másolva!
2017.06.13. 09:45
Davide Lanzafame szereti Budapestet, látja a fejlődés jeleit, és jól érzi magát külföldön, az olasz csatár erről a Sky Sports neves átigazolási szakértőjének, Gianluca Di Marziónak adott interjújában beszélt.

„A választásom egyik oka az edző, Marco Rossi volt. Budapest gyönyörű város, tudtam, hogy hová megyek. Itt a labdarúgás sokkal csendesebb, kevesebb szorongással és nyomással jár. Ugyanakkor a sportot igazi szenvedélynek tekintik. Az biztos, hogy Olaszországban teljesen más minden, a futballpályán például sokkal nagyobb a terület kreatív játékra” – nyilatkozta Lanzafame.Lanzafame.

Először 2013-ban töltött hat hónapot a Honvédnál, és visszatérése után szemmel láthatóak voltak a fejlődés jelei.

„Sok új stadion épült, néhány közülük jobb, mint a Serie A-ban. Kisebbek, 10-15 ezresek, de modernek és gyönyörűek. És az edzők többsége is külföldi” – tette hozzá.

Azt mondta, egyelőre nem tervezi a visszatérést, főleg mert kétéves szerződés köti még a Honvédhoz. „Ha egyszer elhagyod Olaszországot, nehéz visszatérni. Életmódot váltottam, és jól érzem magam külföldön. És remélem, a Honvéddal, vagy más csapattal eljutok valamelyik európai kupasorozat főtáblájára. Most vár ránk a Bajnokok Ligája selejtezője, és bár tudjuk, nehéz feladat vár ránk, az a tény, hogy egyáltalán ott vagyunk, már elégedettséggel tölt el.”

A Honvéd a Bajnokok Ligája-selejtező 2. körében kezdi meg európai kupaszereplését, az ellenfél kiléte a jövő hétfői sorsoláson derül ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik