NB I: a Fradi nem dobogós – legutóbb mikor történt ilyen?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.16. 11:17
A címvédő Ferencváros Sopronban 2–0-ra kikapott a Haladástól a labdarúgó NB I 12. fordulójában, ezzel visszacsúszott a tabella negyedik helyére. Legutóbb több mint másfél évvel ezelőtt fordult elő, hogy a zöld-fehérek egy teljes forduló lejátszását követően nem álltak dobogós helyen.

A Fradi remek sorozata a 2014–2015-ös szezon 19. fordulójában kezdődött, amikor hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Győri ETO-t, ezzel a DVSC-t megelőzve felkapaszkodott a harmadik helyre a Videoton és az MTK mögé.

Ezzel a körrel együtt azóta 56 fordulót rendeztek az NB I-ben, és a Ferencváros minden játéknap után dobogós pozícióban állt – az előző idényben (2015–2016) végig vezetve nyerte meg a bajnokságot.

A jelenlegi kiírás első 11 fordulójában a Fradi szintén az első három hely valamelyikét foglalta el, ám szombaton 2–0-ra kikapott a Haladás vendégeként, és visszaesett a negyedik pozícióba.

Thomas Doll csapata több mint másfél év után, 2015 márciusa óta először nem áll dobogós helyen az NB I-ben – mutatott rá az ulloi129.hu.

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 12 8 1 3 19– 9 +10 25
2. Szombathelyi Haladás 12 6 3 3 16–12 +4 21
3. Videoton FC 12 6 2 4 24–14 +10 20
4. Ferencvárosi TC 12 5 4 3 22–16 +6 19
5. Budapest Honvéd 12 5 3 4 18–11 +7 18
6. Újpest FC 12 4 4 4 17–16 +1 16
7. Debreceni VSC 12 4 3 5 16–18 –2 15
8. Mezőkövesd Zsóry FC 12 3 4 5 12–19 –7 13
9. MTK Budapest 12 3 4 5 7–14 –7 13
10. Gyirmót FC Győr 12 3 4 5 6–15 –9 13
11. Paksi FC 12 2 6 4 10–13 –3 12
12. Diósgyőri VTK 12 3 2 7 13–23 –10 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik