NB I: a DVTK csatára Kecskeméten folytatja – NS-infó

B. A.B. A.
2024.01.10. 09:39
null
A DVTK csatára, Lukács Dániel visszatérhet Kecskemétre (Fotó: Kovács Péter)
A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr csatára, Lukács Dániel a Kecskemétnél folytatja pályafutását.

 

Lukács Dániel a Budapest Honvéd színeiben mutatkozott be az NB I-ben még a 2015–2016-os idényben. Szerepelt kölcsönben az Újpestben és a Tiszakécskében is, mielőtt 2021 nyarán Kecskemétre igazolt volna.

A 2021–2022-es idényben a másodosztályban 35 mérkőzésen 25 góllal és nyolc gólpasszal segítette a kecskemétieket, majd az évad után a Diósgyőrhöz szerződött. A DVTK-val szintén az NB II-ben szerepelt, 38 bajnokin 19 gólig és 17 gólpasszig jutott, aminek köszönhetően a diósgyőriek bajnokként jutottak fel az élvonalba. A most 27 éves Lukács ebben az idényben a DVTK mind a 17 bajnokiján pályára lépett, ezeken a találkozókon két gólt és két asszisztot jegyzett.

Lukács információink szerint visszatér a Kecskeméthez, amely a bajnokság nyolcadik helyén áll.


JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:Tóth Balázs(Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők:–
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán(legutóbb kooperációs kölcsönben, Kazincbarcikán szerepelt)
Kiszemeltek:
–
Távozók:
Kölcsönbe távozók:–
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:–
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Karlo Sentic(horvát, FC Kosice – Szlovákia), Lukács Dániel (Kecskeméti TE)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők:–
Kölcsönből visszatérők:Grünvald Attila(Tiszakécske)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:–
Kiszemeltek:Derekas Zoltán(szabadon igazolható, legutóbb Haladás), Lukács Dániel (Diósgyőri VTK)
Távozók:Szalai Gábor(Lausanne-Sport– Svájc),Szuhodovszki Soma(Debreceni VSC)
Kölcsönbe távozók:–
Kölcsönből visszatér klubjához:–
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17