NB I: 49 percet játszott, távozik a korábbi gólkirály

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.18. 10:10
A Nemzeti Sport információja szerint a téli felkészülést már nem a Mezőkövesd játékosaként kezdi meg André Alves, az NB I-ben hetedik helyen álló együttes brazil labdarúgója.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a 35 éves csatár – aki a 2010–2011-es idényben gólkirály lett az NB I-ben – már elbúcsúzott társaitól, s a januári felkészüléstől kezdve nem számít rá Kuttor Attila vezetőedző.

A Kaposvár és Vidi korábbi kiválósága a nyáron írt alá a kövesdiekhez, ám az ősszel csupán négy tétmeccsen jutott szóhoz. Az NB I-ben a Honvéd, a Ferencváros és a Vidi ellen lépett pályára, összesen 49 percet játszott. Emellett a Vízművek elleni Magyar Kupa-találkozót végigjátszotta, sőt betalált az 5–0-ra megnyert összecsapáson.

A Mezőkövesd felkészülése január 3-án kezdődik, s a tervek szerint egy törökországi edzőtábor is szerepel a téli programban.

Legfrissebb hírek

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Ádám Martin első szegedi gólja pontot ért a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:50

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33