NB I: 30 főt állítottak elő a DVSC-Újpest mérkőzés után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.31. 21:40
Tömegverekedést követően 30 főt állítottak elő a vasárnap délután lejátszott DVSC-Teva–Újpest első osztályú labdarúgó-mérkőzés (0–1) után.


A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye:
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye:

A DVSC-TEVA–Újpest FC labdarúgó-mérkőzést követően (2013. március 31-én az esti órákban Debrecenben a Kassai út és a Zákány utca kereszteződésénél) a helyi szurkolók egy csoportja megrongálta a vendégjátékosok rendezőit szállító járművet. Ezt követően a gépjárműből kiszálló biztonsági emberek és a szurkolók csoportja között verekedés alakult ki, amelynek a helyszín közelében lévő járőrök vetettek véget. A rendőrök a helyszínről 30 főt állítottak elő a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol jelenleg is folynak a kihallgatások. Az ügyben a kapitányság csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik