Nagy mozgás a Fradinál - kik jöhetnének a Norwichtól és a Laziótól?

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2014.05.26. 13:35
null
A Haladás elleni győzelmet ünneplők közül Jenner (balról a második) biztosan távozik a Fraditól, de Bönignek (balról a harmadik) és Csukicsnak (a kép jobb szélén) is lejár a szerződése (Fotó: Szabó Miklós)
Bár még hátravan egy forduló a labdarúgó NB I 2013–2014-es szezonjából, a háttérben már folynak az egyeztetések a nyári erősítésekről. A piaci hírek hazai főszereplője az utóbbi napokban a Ferencváros volt. Cikkünkben összegezzük az eddigi információkat, és azt is végignézzük, hogy kik azok a játékosok, akik a magyar klub külföldi partnercsapataitól érkezhetnek (erről a lehetőségről Orosz Pál, a labdarúgócsapatot működtető zrt. vezérigazgatója nyilatkozott néhány hete).  

MAJD’ EGYCSAPATNYI TÁVOZÓ, NB I-ES KISZEMELTEK

A brazil Leonardóval kapcsolatban arról számoltunk be, hogy életbe lépett a megállapodásában szereplő opció, így egy évvel, jövő nyárig meghosszabbodott a szerződése. Ezzel szemben Julian Jenner, Aleksandar Jovanovic, Laczkó Zsolt, Mark Otten és Arsenio Valpoort távozik a klubtól, míg Jack Tuijpra nem tartanak igényt, de még egy évig él a szerződése.

Ugyanakkor a transfermarkt.de adatai alapján Andrei Ionescunak, Mateo Pavlovicnak, Józsi Györgynek, Philip Bönignek és Vladan Csukicsnak is lejár a szerződése. Közülük utóbbi kettőnek van leginkább esélye arra, hogy új szerződést kapjon (Pavlovicot is megtartanák, de a Werder Bremen 1 millió eurót szeretne kapni a horvát kölcsönjátékosért). Buzsáky Ákos és Gyömbér Gábor lejáró megállapodásában szerepel egy opciós hosszabbítási lehetőség, előbbivel már egyeztettek a vezetők.

Említettek mellett kérdéses még Muhamed Besic jövője, hiszen a vb-re készülő bosnyák játékos iránt több klub is érdeklődik

A szurkolók természetesen arra kíváncsiak a leginkább, hogy kikkel erősíthet a csapat a nyári szünetben. Ez a kérdés azért is különösen aktuális, mert Thomas Doll csapata jelenleg a 3. helyen áll a tabellán, és ha az utolsó fordulóban legyőzi a Paksot, bronzérmes lesz, így biztosan indulhat az Európa-ligában. A nemzetközi kupában azonban legkésőbb július közepén már pályára kell lépni, vagyis nincs sok idő a keret kialakítására.

Úgy tudjuk, a Ferencvárosnál most nem szeretnének annyi „zsákbamacskát” venni, mint tavaly nyáron, vagyis olyan futballistákban is gondolkodnak, akik Magyarországon már bizonyítottak. Ezért kerülhetett szóba a csatár Futács Márkó (DVTK, kölcsönben a Leicestertől), az észt szélső Tarmo Kink (Kaposvár) vagy éppen a korábban a Fradiban is játszó, ebben a szezonban Győrben szereplő, ám az ETO-tól minden bizonnyal távozó jobbhátvéd Rafe Wolfe neve is. A Haladásnak pedig már ajánlatot is tett a klub a támadó Radó Andrásért és a balhátvéd Bosnjak Predragért. Kiszemelt továbbá a német Bild értesülései szerint a Bundesliga 2.-től búcsúzó Dynamo Dresden védője, a 23 éves Toni Leistner.

Ugyanakkor Orosz Pál, a labdarúgócsapatot működtető zrt. vezérigazgatója néhány hete már elmondta, kapcsolatba léptek két külföldi partnerükkel, a Lazióval és az angol Norwichcsal is a lehetséges erősítések kapcsán. Alábbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy mely játékosok jöhetnének szóba a két csapatból.

Luciano Becchiónak (10) a gólöröme is Bödééhez hasonlít (Fotó: archív)
Luciano Becchiónak (10) a gólöröme is Bödééhez hasonlít (Fotó: archív)

ALGÉRIAI ÉS ANGOL U-VÁLOGATOTT ÉS AZ ARGENTIN BÖDE IS JÖHETNE A NORWICHTÓL

„A Norwich Citynek a Premier League-ből soha az életben nem lesz lehetősége kvalifikálnia magát az európai kupaporondra, de vannak olyan játékosai, akik nagy hasznára lehetnének a Ferencvárosnak” – nyilatkozta Orosz Pál még áprilisban. A klubvezető ugyanakkor hangsúlyozta, az angol csapatból elsősorban nemzetközi kupaindulás esetén érkezhet játékos, ám jelen helyzetben a Fradinak erre jó esélye van, más kérdés, hogy a Norwich időközben kiesett az élvonalból, ami jelentősen befolyásolhatja a klub játékospolitikáját.

Arra nincs esély, hogy kulcsjátékos érkezzen, de a tehetségesnek tartott, ám az első csapatban egyelőre kevés lehetőséget kapó fiatalok esetében szóba jöhet kölcsönszerződés, úgy mint télen a brémai Pavlovicnál.

A Norwichnál ebbe a kategóriába tartozhat például a 19 esztendős algériai U20-as válogatott belső védő Adel Gafaiti, a többnyire az angol klub U21-es csapatában futballozó játékos korábban megfordult a francia Nancynál és a skót Rangers utánpótláscsapatainál, legutóbb pedig kölcsönben a harmadosztályú Oldhamben szerepelt.

A támadósorban a klub fiataljai közül elsősorban a szintén 19 esztendős Josh Murphy vagy éppen a 20 esztendős jamaicai Jamar Loza jöhetne szóba. Mindketten szerepeltek már a Premier League-ben, előbbi kilencszer, utóbbi egyszer. Murphy nem mellékesen az U18-as és az U19-es válogatottban is játszott már, ami azért nem rossz ajánlólevél. Más kérdés, nem biztos, hogy egy angol fiatalt egyszerű lenne meggyőzni egy magyarországi kölcsönjáték hasznosságáról. Ugyanakkor az is igaz, hogy anno Matthew Lowton is 20 évesen játszott a Fradiban, ma pedig már az Aston Villát erősíti a Premier League-ben.

A tehetséges fiatalok mellett egy rutinosabb játékost is érdemes megemlíteni a 30 éves argentin Luciano Becchio személyében. Ő tipikus center, márpedig erre a pozícióra régóta keres játékost a Ferencváros. A Böde Dánielhez hasonló felépítésű futballista tavaly szerződött három évre a Norwichhoz, ám csak öt bajnokin kapott lehetőséget, gólt nem szerzett. Korábbi csapataiban – a Boca Juniorsban nevelkedett, majd megfordult a Barcelona B-ben is – viszont kimondottan termékeny szezonjai is voltak, a Leedsben 190 találkozón 75 gólt jegyzett.

ÍME, LUCIANO BECCHIO!

Persze a fenti nevek láttán alighanem sokan csak legyintenek, de ne felejtsük el, hogy Muhamed Besicet sem sokan ismerték mifelénk, mikor a Hamburgból a Fradihoz szerződött, most mégis a zöld-fehérek legértékesebb labdarúgójának számít.

A CHELSEA NAGY ÍGÉRETE, A 40 ÉVESNEK KINÉZŐ KAMERUNI TEHETSÉG ÉS AZ URUGUAYI GÓLVÁGÓ – A LAZIÓTÓL JÖHETNÉNEK

Olaszországban nyaranta kölcsönjátékosok serege vándorol egyik csapattól a másikhoz, gyakran külföldre is. Ez természetesen a Fradi olasz partnercsapatát, a Laziót is érinti

A rómaiak keretében több kölcsönjátékost is találunk, és ők is gyakran adnak kölcsön labdarúgókat. Télen például a Chelsea-től kapták kölcsön a sokszoros francia U-válogatott, 2010-ben U19-es Európa-bajnok Gaël Kakutát. A futballista még 2009-ben azzal szerzett hírnevet magának, hogy a FIFA szabálytalannak ítélte azt, ahogy Londonba szerződött a Lens-tól, ezért megbüntették miatta a Chelsea-t. A pályán azonban eddig nem tudta igazolni a tehetségét. Az angolok többször is kölcsönadták, a Lazióban is csak egy bajnokin lépett pályára. Számára például ideális terep lehetne a magyar NB I ahhoz, hogy újra felépítse magát. A 22 éves Chelsea-játékos szerződtetése első hallásra persze nem tűnik könnyen kivitelezhető biznisznek, de ne feledjük, egy éve David Mateost is szerződtették a zöld-fehérek a Real Madridtól.

KAKUTA A CHELSEA KOROSZTÁLYOS CSAPATÁBAN

Kakután kívül a Lazióból tudnánk még ajánlani a ferencvárosi vezetők számára a 20 éves horvát belső védőt, Josip Elezt. A Hajduk Splittől tavaly nyáron szerződtetett 189 cm magas, jól fejelő játékos tökéletesen megfelel annak a belsővédő-típusnak, amelyet Thomas Doll favorizál a Ferencvárosnál. Elez védő létére kimondottan gólerős, a Lazio tartalékcsapatában ebben a szezonban a kupában és a bajnokságban 29 meccsen nyolc gólt szerzett, két gólpasszt adott, a Serie A-ban még nem mutatkozott be. Egy ferencvárosi kölcsönszerződés jó tapasztalatszerzési lehetőség lenne számára, amilyen a télen érkezett, szintén horvát Pavlovic számára is az volt.

A Ferencváros számára elérhető Lazio-játékosok kategóriájába soroljuk még a 17 éves Joseph Minalát is, aki elsősorban a pálya közepén vethető be több pozícióban, akár védekező középpályásként, vagy mélységi irányítóként is használható. Igaz, a Ferencvárosnak talán nem ezen a poszton van a legnagyobb szüksége erősítésre, de a jó felépítésű, 184 cm magas kameruni reménység megfelelő kiegészítő ember lehetne. A Serie A-ban három meccsen ugyan csak 25 perc jutott neki, a tartalékbajnokságban és kupában viszont 17 találkozón játszott és 11 gólt szerzett. Kakutához hasonlóan ő sem elsősorban a játékával szerzett eddig hírnevet magának, hanem azzal, hogy bár még csak 17 esztendős, a fizimiskája alapján kinéz vagy negyvennek is.

Továbbá támadóposzton érdekes lehetne még a 18 éves Cristiano Lombardi (21 meccsen 11 gól a tartalékbajnokságban) vagy a spanyol U-válogatott, szintén 18 éves Mamadou Tounkara (13 tartalékbajnokin 10 gól volt a mérlege). Csatárposzton a nagy fogást a 26 esztendős uruguayi Emiliano Alfaro jelenthetné. Ő 2012-ben még 2.4 millió euróért szerződött az uruguayi Liverpooltól a Lazióhoz, az olasz klubban azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket (nyolc bajnoki gól nélkül), a 2012–2013-as idényben egyszer már kölcsönadták, az arab emírségekbeli al-Vaszl színeiben pedig 24 meccsen 17 góllal bizonyította, nem felejtette el, merre van a kapu.

ALFARO-GÓLOK

Hogy a fentiek közül bárkinek van-e valós esélye arra, hogy a Ferencvárosban folytassa a pályafutását, nem tudni, de ha a Laziótól vagy a Norwichtól valóban érkezik nyáron futballista a zöld-fehérekhez, akkor jó eséllyel közülük kerülhet ki.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Julian Jenner (holland,?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Debreceni VSC?), Laczkó Zsolt (?), Mark Otten (holland, ?), Arsenio Valpoort (holland ?)
Kiszemeltek: Bosnjak Predrag (Haladás), Futács Márkó (Leicester – Anglia, legutóbb Diósgyőri VTK), Tarmo Kink (észt, Kaposvári Rákóczi), Radó András (Haladás), Rafe Wolfe (jamaicai, Győri ETO FC)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik