MTK: vitték volna Juhász Rolandot, de „anyagi akadályai voltak”

Vágólapra másolva!
2013.02.21. 13:57
A labdarúgó NB I-es MTK Budapest tegnap tartotta szokásos szezonindító szurkolói ankétját, amelyen felszólalt Domonyai László klubigazgató, Garami József vezetőedző és két játékos is. Az ankéton a csapat korábbi játékosa, az Anderlechttől a Videotonhoz hazatérő Juhász Roland is szóba került.

Domonyai László évértékelő beszédével nyitotta a hagyományos szurkolói ankétot. Szavaival méltatta csapatát, és büszke rá, hogy a 2011-es kiesést követően az MTK azonnal visszajutott az első osztályba, és jelenleg a második helyen áll – kezdi beszámolóját az ankétról az MTK Baráti kör Facebook-oldala.

A klubigazgató a szurkolók kérdésére válaszolva elmondta, hogy a frissen a Videotonba igazolt Juhász Rolandot bizony ők is szerették volna szerződtetni fél évre, de annak anyagi akadályai voltak. Domonyai szót ejtett az Ajax ellen őszre tervezett, korábban már bejelentett lehetséges mérkőzésről is, a klubigazgató szerint a „labda az Ajax térfelén pattog”, a holland csapaton múlik, hogy lesz-e mérkőzés.

Az ankéton felszólalt a csapat vezetőedzője, Garami József is, aki sikeresnek ítélte a téli felkészülést. Csiki Norbert, Pál András és Nikházi Márk sérülése ugyan aggasztja, de így is reménykedik a sikeres tavaszi szezonban.

Az MTK két játékosa, Kanta József csapatkapitány és a szerb védő, Dragan Vukmir egyaránt pozitívan áll a szezon folytatásához. Kanta József úgy véli, kulcsfontosságú lesz az, hogy egy esetleges rossz sorozat után a csapat gyorsan ki tudjon kecmeregni a gödörből, Dragan Vukmir szerint 13 döntő mérkőzés vár még az MTK-ra.

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
5 órája

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:34

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:18
Ezek is érdekelhetik