MTK: Vass Ádám a szezon végéig aláírt - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.13. 15:06
null
Vass Ádám immár MTK-mezzel a kezében, jobbján menedzsere, balján a klubigazgató társaságában (Fotó: facebook.com/MTKBudapest)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK hivatalos honlapján közölte, hogy Vass Ádám a szezon végéig aláírt a klubhoz. A magyar válogatott középpályás hétfőn szerződést bontott a belga KV Oostendével, így szabadon igazolható volt.

 

„Hivatalossá vált, hogy Vass Adám klubunknál folytatja pályafutását. A középpályás a szezon végéig írta alá szerződését.

Mint ismert, a játékos szombat óta csapatunkkal edz, mostanra pedig a papírmunka is befejeződött, így az átigazolás hivatalos. Vass Adám szerződést bontott belga klubjával, és aláírta új kontraktusát, amely nyárig az MTK-hoz köti.

Új játékosunkat köszöntjük, és sok sikert kívánunk neki kék-fehérben!” – olvasható az MTK közleményében.

Amint arról január 3-án beszámoltunk: az MTK erősítési tervei közé bekerült Vass Ádám neve is, akivel menedzserén keresztül felvették a kapcsolatot. Az Oestende így már el sem vitte őt a spanyolországi edzőtáborba. Az események onnantól kezdve felgyorsultak, hiszen a játékosnak sem volt ellenére a váltás, illetve a hazatérés – miután ifjúsági játékosként ment el, nincs NB I-es felnőttbajnoki meccse, a válogatottban viszont 11-szer pályára léphetett –, ám az aláírást elnapolta, hogy Vass a válogatott kétnapos összetartására kapott meghívót. A játékos végül ezt követően, január 8-án találkozott Garami Józseffel, az MTK szakmai igazgatójával. Két nappal később sikerült megegyezniük egymással a feleknek, ma pedig ezt hivatalos formába öntötték.

A ferencvárosi nevelésű Vasst 2004-ben igazolta az angol Stoke City – az első csapatban a kispadig jutott, két alkalommal nevezték másodosztályú bajnokira –, amelytől 2007-ben szerződött Bresciába. Időközben Várhidi Péternél Kanada ellen bemutatkozhatott a válogatottban. Az olasz klubban három Serie B-s idényben alapembernek számított, és a feljutást követően az élvonalban is 20 találkozón pályára léphetett. A csapat egy idény után kiesett, Vass ismét a második vonalban találta magát, innen igazolta át a nemzetközi porondra készülő CFR Cluj 2012 nyarán.

Kolozsvári időszakát kétszer is hosszabb sérülés törte meg, tavaly nyáron aztán szerződést bontottak vele. Felvetődött, hogy visszatér a Serie B-be, aztán Lengyelországban próbálkozott, végül elhúzódott a szerződtetése, a szezon már javában tartott, amikor a belga élvonal újonca lecsapott a szabadon igazolható játékosra. A belga klubban összesen négy bajnokin – egyszer kezdőként, háromszor csereként – lépett pályára, illetve egy Belga Kupa-találkozón is lehetőséget kapott. A legutóbbi hat bajnokin azonban nem jutott szóhoz, a decemberi négy találkozóra már nem is nevezték. Szerződése a nyárig szólt, ám azt – az MTK-val történő megegyezést követően – közös megegyezéssel felbontották az érintettek.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Torghelle Sándor (szabadon igazolható, legutóbb Videoton), Vass Ádám (szabadon igazolható, legutóbb KV Oostende – Belgium)
Távozott/távozhat: Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)
Kiszemeltek: Kenesei Krisztián (Lombard Pápa), Aco Sztojkov (macedón, FK Vardar Szkopje – Macedónia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik