MTK: Urbán teljesen felépült, Hrepka sehová sem megy kölcsönbe

2011.01.05. 10:09
Az MTK első foglalkozásáról a kerettagok közül csak Dejan Vukadinovics és Dragan Vukmir kapott felmentést, jelen volt viszont két olyan labdarúgó, aki nem mostanában lépett pályára az MTK színeiben. Urbán Gábor és Hrepka Ádám egyaránt alapembere volt a 2008-ban bajnoki címet szerző együttesnek, az elmúlt időszak azonban nem úgy alakult pályafutásukban, ahogyan szerették volna.

„Szerencsére a porcműtétem után már rendben vagyok, azt azonban nem tudnám megmondani, miként alakul a jövőm – mondta még a gyakorlás előtt a 2008-as góllövőlista második helyezettje, Urbán Gábor a Nemzeti Sportnak. – Paksról még a nyáron tértem vissza, ám mert nagyjából háromnegyed éve nem léptem pályára, tudom, újra fel kell építenem magam. A szerződésem nyárig az MTK-hoz köt, igyekszem a lehető legjobb formába hozni magam, a többi pedig már nem rajtam múlik.”

A lágyékoperációja után egyelőre erőnléti munkát végző Hrepka Ádám egyvalamiben biztos: nem akar és nem is fog kölcsönbe menni más csapathoz – Domonyai László klubigazgató úgy véli, ha jó erőállapotba kerül, ő és Urbán is sokat tud segíteni a kék-fehéreknek.

Az NSO Tv-nek az MTK felkészüléséről forgatott videóját, benne a Garami Józseffel készített interjúval itt tekinthetik meg!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06

Labdarúgás: kikapott a horvátoktól az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 17:15

Labdarúgás: élcsapatok ellen játszhat a U19-es női válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 15:59

Labdarúgás: megnyerte a Vilotics-tornát az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.09.29. 19:30