MTK: újabb fiatal tehetséget szereztek meg a Fraditól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.20. 23:06
Diószegi Fanni után a 2013–2014-es szezon év felfedezettjének megválasztott Kaján Zsanett is az MTK-ban folytatja pályafutását. Kaján az elmúlt szezonban a Ferencváros vezére volt, többek között a Magyar Kupa döntőjében az MTK ellen is háromszor betalált. Tizenhét éves kora ellenére a felnőtt válogatottban már tizenkét alkalommal lépett pályára, és négy gólt szerzett.

„Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, hiszen a Ferencvárosban nevelkedtem, és ott töltöttem nyolc szép évet. Rengeteget köszönhetnek a zöld-fehér klubnak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Bajnokok Ligája szereplés nem vonzó tényező, de számomra a legfőbb indok, ami az MTK mellett szólt, hogy itt nagyobb lehetőségem lesz a fejlődésre, abból a szempontból, mivel nagy rutinra tehetek szert az idősebb, tapasztaltabb játékostársaknak köszönhetően. Az MTK új lehetőségeket, és kihívásokat is jelent, remélem, ezeknek maximálisan meg tudok felelni" – idézi az mtk.noilabdarugas.com Kajánt.

Az MTK nemcsak a Ferencvárosból, de a bajnokság második helyén végző Astrából is szerződtetett egy játékost. A 25-szörös válogatott csatár, Fogl Katalin is a kék-fehéreknél folytatja a pályafutását.

Legfrissebb hírek

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

A kupadöntőn lesz első alkalommal VAR magyar női futballmérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 11:12

Hét gólt vágott az éllovas Ferencváros a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 19:14

Szarvas Alexandra keretet hirdetett a női válogatott áprilisi vb-selejtezőire

Magyar válogatott
2026.03.31. 13:15

„A női labdarúgás nem a férfi futball gyengébb alternatívája” – Berkesi Judit a FIFA új női kvótáiról

Minden más foci
2026.03.27. 09:43

Bohózatba illő hiba után kapott gólt a négyszeres angol bajnok kapus – videó

Minden más foci
2026.03.26. 10:43

Csendes alföldi este – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.03.22. 23:30

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49
Ezek is érdekelhetik