MTK: titánlemez a nyakban, három hónap múlva visszatérhet a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.26. 12:09
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján bejelentette, a nyáron szerződtetett Patrick Ikenne-Kinget meg kellett műteni.

A 27 esztendős nigériai futballista hétfőn feküdt kés alá. A több órás beavatkozás során egy titánlemezes rögzítést helyeztek el a nyakában – számolt be róla az mtkbudapest.hu.

Minderre azért volt szükség, mert fennállt a veszélye nem visszafordítható idegsérülésnek.

Dr. Dreissiger Imre, az MTK orvosa azt mondta, jól sikerült a műtét, s jó eséllyel Ikenne-King három hónapon belül teljesen felépül.

A Honvéd színeiben hat idényt eltöltő védő ebben az évadban hét bajnoki mérkőzésen és egy Magyar Kupa-találkozón játszott az MTK-ban.mtkbudapest.hu.

Minderre azért volt szükség, mert fennállt a veszélye nem visszafordítható idegsérülésnek.

Dr. Dreissiger Imre, az MTK orvosa azt mondta, jól sikerült a műtét, s jó eséllyel Ikenne-King három hónapon belül teljesen felépül.

A Honvéd színeiben hat idényt eltöltő védő ebben az évadban hét bajnoki mérkőzésen és egy Magyar Kupa-találkozón játszott az MTK-ban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik