MTK: már nem Tamási Zsolt a vezetőedző – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 16:27
null
Tamási Zsolt állásába került az MTK kiesése (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I-től búcsúzó MTK hivatalos honlapján közölte: nem érvényesíti az opciót Tamási Zsolt szerződésében, így a vezetőedző befejezi munkáját.

 

 

Tamási Zsolt december 20-án vette át a csapat irányítását Teodoru Vaszilisztől, ám irányításával sem tudta elkerülni a kiesést az MTK – a fővárosi klub az utolsó előtti helyen végzett a hétvégén zárult NB I-ben, így a következő szezont a másodosztályban tölti.

Az MTK decemberben féléves szerződést kötött Tamásival, amelyet az eredmények függvényében opciós joggal két évvel meghosszabbíthattak volna – erre azonban nem került sor. Az 51 éves szakember irányításával lejátszott 14 bajnokin 4 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség az MTK mérlege.

Az új vezetőedzőt a jövő héten mutatják be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik